A mai kicsit zűrzavaros, elváltakkal, szinglikkel, kapuzárás előtti és utáni pánikokkal tűzdelt világunkban valaki azt üzeni, lehet hűségben, szeretetben is élni?
Azt remélem, olvasóinkat is érdekli, hogy hogyan lehet, ezért felkerestem a könyv íróját, Dr. Mihalec Gábor párterepeutát, hogy árulja el nekünk a TITKOT!
– Lehet egy házasság megcsalásbiztos?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, és hogy ha nem ismerném a kérdésfeltevőjének szándékait, akkor mindjárt megjelenne bennem egyfajta szkepszis: vajon nem akarnak-e itt engem behúzni valami olyanba, amire nagyon veszélyes konkrét választ adni.
Tehát mi is a garanciája annak, hogy egy házasság megcsalásbiztos lesz-e vagy sem?
Nagyon nehéz erre világos, konkrét választ adni.
Amikor a házasságra készültem, nagyon szerettem volna egy hétpecsétes garancialevelet kapni arra vonatkozóan, hogy biztosan jól fog működni, biztosan jó választás lesz. Biztos, hogy minden úgy fog lenni, ahogy én azt megálmodtam magamnak.
Aztán az évek során rá kellett jönnöm arra, hogy a garancia az igazából bennünk van. Az nem valahonnan kívülről jön, hanem a garancia az az, amit mi magunk beleteszünk ebbe a kapcsolatba.
És ez vonatkozik a megcsalásbiztosságnak a kérdésére is.
Megcsalásbiztos akkor lehet egy kapcsolat, ha én érte tudatosan mindent megteszek.
És ha ezt megtesszük, akkor a válaszom igen. Igen, lehet egy házasság megcsalásbiztos.
– Mi az a minden, amit tudatosan megtehetünk azért, hogy a házasságunk megcsalásbiztos legyen? Vannak-e ilyen területek, vagy kiemelt szempontok?
Nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez csak szerencse kérdése, vagy esetleg nincs alkalom rá és ezért nem történik meg a „dolog”. Ezekkel az általános, városi legenda-szerű vélekedésekkel szemben én azt gondolom, hogy vannak nagyon konkrét dolgok, amelyeket megelőző jelleggel már meg tehetünk azért, hogy soha ne is kerüljünk ilyen helyzetbe.
Mondanék erre egy-két példát.
Nagyon érdekes ezt a kérdést onnan megközelíteni, hogy melyek azok a jellegzetes hibák, amelyeket az emberek elkövetnek. Ha ezeket visszafejtjük, akkor kiderülhet az, hogy mit tehetünk megelőzésképpen azért, hogy velünk ez ne történjen meg!
Élethelyzet: egy társaságban ülünk egy munkaértekezleten és ott van az a férfi, aki olyan feltűnően kedves mindenkivel. Minden hölgynek kihúzza a székét, hogy könnyebben le tudjon ülni, mindenkihez van néhány kedves szava, mindenkinek mélyen a szemébe néz beszélgetés közben, a vállán felejti a kezét, és bennem, mint szemlélőben, van egy furcsa érzés… Hogy előbb-utóbb itt valami történni fog. Nem természetes, nem normális az, hogy valakivel, aki nem a házastársunk, nem családtagunk, ennyire bizalmaskodva, kedveskedve beszélgetünk.
Eltelik két hónap, és egy hasonló munkaértekezleten találom magam, ahol ez a férfi most nincs jelen. Megkérdezem az értekezlet vezetőjét, hogy ő hol van? Látom rajta, hogy nagyon kínos számára a helyzet… – hogy is mondjam.. – ő mostantól nem vesz részt ebben a munkában.
– Mégis miért? Csak jogom volna tudni, hiszen ennek a munkacsoportnak része vagyok, ő miért nem része tovább ennek a munkacsoportnak? S látom, hogy nagyon-nagyon kínos kimondani, de végül megfogalmazza: az a helyzet, hogy etikai határátlépés történt. S akkor végigfutnak a gondolataimban azok a jelenetek, amelyeket láttam, s ebből ki lehet következtetni, hogy amikor egy ember nyitva hagyja a határait, akkor csak idő kérdése, hogy valaki egyszer be fog sétálni azokon.
Tehát, mit tehetünk tudatosan azért, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe?
Zárjuk le a határainkat! Ahogyan ez lejátszódik, annak van egy nagyon fontos lélektani folyamat. Elvileg a házasságkötésnek valami hasonlót kellene végigvinnie a gondolatainkban.
Állítani kell a radaron
A házasságkötést megelőzően a radarunk széles tartományra van állítva, s mindenkinek a jelzéseit értékeli. Látunk csinos, kellemes, kedves embereket és reagálunk rájuk. Aztán találkozunk valakivel, aki felkelti az érdeklődésünket, és olyan érzésünk támad, hogy szeretnénk még jobban megismerni. Ezért átmenetileg leszűkítjük ennek a radarnak az érzékelését arra az egy személyre, s mindenki mást egy ilyen „passzív memória állományba helyezünk”, (hogy a digitális kifejezésekkel éljek).
Nem töröltem még ki az összes nevet a telefonomból, de zárójelbe helyeztem. S amikor megszületik egy döntés, hogy igen, ő az az ember, akivel szeretném mostantól az életemet leélni és összeházasodunk, akkor már nem csak passzív állományba teszem az összes többi lehetőséget, hanem egyszer s mind törlöm a memóriából.
S mostantól az én érzékelésem erre az egy emberre van állítva, s ennek az egy embernek a jelzéseire szeretnék fogékonnyá válni. Befogadó képes lenni, reagálni, s mindenki mást ilyen szándékkal kirekesztek az érzékelési csatornáimból.
Ez az egyik olyan dolog, amit máris nagyon-nagyon tudatosan megtehetünk.
Egy másik dolog az, hogy szembe nézünk a múltunkkal.
Minden családban keringenek történetek, amelyek bizony nagyon nyomasztóak lehetnek. „Az én nagyapám amikor ezt meg ezt tette és ez kiderült róla, milyen kellemetlen volt az egész családban”…. S néha gyermekként is azzal növünk föl, hogy: „hát ennek a gyereknek a szeme is tiszta nagyapja”… S a fejünkben összekapcsolódnak gondolatok, s kialakulhat egy nem jó hozzáállásunk, hogy „hát én nem tehetek róla, én ezt hordozom a génjeimben”. Én ezt örököltem, csak idő kérdése, hogy ez előbb-utóbb nálam is robbanni fog.
A jó hír az, hogy a megcsalás genetikailag nem öröklődik.
Viszont a családi minták hatással vannak ránk.
Ezt viszont nem szabad félvállról venni. Mert ezek a családi minták észrevétlenül belopóznak a mi megoldáskészletünkbe. Ha gyerekként átéltük azt, ahogyan a családunk különböző krízishelyzetekben A,B,C lépéseket tett és ezekkel próbálta a krízist feldolgozni, felnőttként belekerülünk egy krízishelyzetbe, az lesz a természetes a számunkra, hogy ugyanezeken a megoldáskészleteken megyünk végig. Akár jó volt ez, akár nem, de ezt láttuk, ez az, ami ismerős, amiben otthonosan mozgunk.
Felnőttként azt gondolom, nagyon fontos és felelősségünk is, hogy leltárt készítsünk ezekről a megoldáskészleteinkről. És bizony lesznek olyan elemei, amelyeket rövid úton ki kell dobnunk a szemetesbe, mert nem használhatóak.
– Hogyan lehet egy ilyen leltárt elkészíteni? Vannak ehhez szempontok?
Nagyon sokat segíthet ebben már az is, ha a párnak van egy nagyon pontos házassági felkészítése. Nagyon szándékosan nem a jegyesoktatás szót használom, mert egy kicsit úgy érzem, hogy az devalválódott és sok esetben csak arról szól, hogy a pár az egyházi személlyel egyeztesse a szertartás részleteit.
Pedig itt igazából nem erről volna szó.
Házassági felkészítés
Egy házassági felkészítésnek tartalmaznia kell azokat a dolgokat, amelyeket mint pár, együtt meg kell, hogy beszéljenek egymással. Esetleg olyan dolgokra felkészíteni, amelyek nem fordultak még elő közöttük, de a jövőben biztosan szembesülni fognak vele. Költségvetési problémák, konfliktuskezelési készségek, a gyermekvállalással kapcsolatos félelmek, ellenérzések, rossz tapasztalatok feldolgozása. Szexualitás iránti elvárások, egymás családtagjai iránti elvárások…
S vannak bizony olyan szaknyelven szólva intrapszichés tényezők, amelyek csak az egyénre tartoznak, amelyeket csak ő lát át, amelyek szintén befolyásolni fogják a későbbi házasságot és ebbe a sorba tartoznak ezek a dolgok is.
Például amikor én tinédzser voltam, a szüleim hogyan veszekedtek? Történtek-e határátlépések a családban, amelyek félelemként ott vannak bennem, hogy nálam is megtörténhetnek?
Egy kellően felkészült tanácsadó ezt magabiztosan végig tudja vezetni.
Ismét egy fontos szempont: Mi magunk mit teszünk bele a házasságunkba?
Akit otthon franciakrémessel várnak, az nagy valószínűséggel nem megy a szomszédba száraz kifliért kuncsorogni. Van felelősségünk abban, hogy mennyire vagyunk kezdeményezők és aktívak a szexualitásunkban. Csak úgy hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, vagy mi magunk teszünk érte, hogy jó legyen. Tudatosan éljük-e meg? Teremtünk-e lehetőségeket?
Nagyon fontos az is, hogy valamilyen függőség jelen van-e a házasságban? Nem feltétlenül szexuális irányultságú függőség, bár nagyon gyakori a pornófüggés ma, lehet alkoholfüggés, szerencsejáték és bármilyen más függés. Ezek a függőségek pont onnan veszik el az energiát, a szenvedélyt, a figyelmet, a kedvességet, ahová annak áramolnia kellene, a házastárs felé. Minél erősebb függőség van egy házasságban, annál kevesebb jut a házasság működtetésére.
Mennyire vagyunk nyíltak és őszinték a kommunikációnkban? Mennyire titkolózunk egymás előtt? A titkok nagyon súlyos éket verhetnek a kapcsolatba. Teljesen megfertőzhetik a kapcsolat légkörét.
Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek nem a véletlenen múlnak, nem a szerencse kérdése. Mindezért nagyon tudatosan, napról napra tehetünk valamit. Ha ezekért teszünk, óriási védelmet nyújtunk a házasságunknak.
Kijelöltük a határokat magunk körül, őrizzük ezeket a határokat, „nem hagyunk szabad gyököket magunk körül”, kifelé védve vagyunk. Ha befelé is értékeket, tartalmakat adunk, akkor belülről védjük mindazzal, amit beleteszünk a kapcsolatunkba.
Összegzésként, hangsúlyként:
Tévhit, hogy a házasságban a legtöbb dolog szerencse kérdése. Hogy jól választottam vagy nem jól választottam… Hogy jól álltak vagy nem álltak jól a csillagok? Ez a legkisebb része a kapcsolatnak. A legnagyobb része az, amit én teszek bele vagy nem teszek bele. Ne várjuk a jó szerencsét, ne várjuk, hogy a másik tegyen bele valamit! Tegyünk magunk tudatosan lépéseket! Ezzel tehetjük a legtöbbet nem csak a megcsalásbiztos házasság kialakulásáért, hanem azért, hogy élhető, örömteli, erőforrást nyújtó, kapcsolat legyen az életünkben, ne pedig valami olyan, ami elszívja tőlünk az energiát.
Tegyük fel minden nap ezt a kérdést: Mi az, amit tehetek ma a házasságomért? És cselekedjünk!