Mi tesz bennünket egészségessé és boldoggá egy életen keresztül? Ha tudnánk, hogy a jelenlegi cselekedeteink döntő hatással vannak a jövőbeni elégedettségünkre, mire lenne érdemes leginkább időt és energiát áldozni?
Ezekről a kérdésekről beszélt egy TED előadás keretében Robert Waldinger, aki a Harvard Egyetem több évtizeden át tartó kutatási eredményeit fejtette ki.
Az életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon.
Másfelől mindig azt halljuk, hogy dolgozzunk keményen, ha el akarunk érni valamit. Így aztán jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében.
Ám életünknek ezek a vágyai, amelyek befolyásolják a döntéseinket – s így végső soron alakítják a sorsunkat – nos, ezek a vágyak általában elérhetetlenek.
A legtöbbet úgy tudhatjuk meg, hogy az ember mennyire elégedett az életével, hogy megkérjük emlékezzen vissza a múltjára, hiszen, mint tudjuk, utólag okos az ember.
A Harvard Egyetemnek a felnőttek változásait vizsgáló kutatása 75 éven keresztül követte 724 ember életét, évről évre megkérdezve őket munkájukról, családi életükről, egészségükről, és természetesen mindezt anélkül, hogy bárki tudta volna, hogy hogyan fog alakulni az élete.
Mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni? Nos, nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka. Az egyértelmű üzenet, ami a 75 év alatt kikristályosodott, ez: A jó emberi és családi kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.
Nézd meg itt a felmérésről szóló megdöbbentő videót:
(A jobb alsó sarokban bekapcsolhatod a magyar feliratot)
Az, hogy ki él hosszú, boldog, egészséges életet, az határozza meg, mennyire elégedett a kapcsolataival 30-40-50 éves korában. Úgy tűnik, hogy a jó, szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket.
A legboldogabb párok arról számoltak be, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalmak közepette is a hangulatuk ugyanolyan jó maradt. Ellenben azok, akik boldogtalan kapcsolatban éltek, amikor komoly fizikai fájdalomról számoltak be, azt az érzelmi fájdalmaik még inkább felerősítették.
A jó kapcsolatok nem csak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is. Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez a 80-as éveinkben, igazán oltalmazó. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, amelyben tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles.
Viszont azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolataink mégis bonyolultak és zavarosak, ezért a családról és a barátokról való gondoskodás nem túl vonzó a mai világban. Ráadásul egy életen át tart. Soha nem lehet kipipálni.
A fiatal felnőttek ma is ugyanúgy a sikert, a karriert hajszolják, mégis azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, barátaikra támaszkodni.
Mi a helyzet veled? Hány éves is vagy? 25-40-60?
Mit jelent számodra a gyakorlatban a családi, baráti kapcsolataidra való támaszkodás?
Például, a képernyő előtt töltött időt ezentúl emberekkel töltsük. Egy-egy telefonhívás is kiváló erre, ha már nem tudunk találkozni személyesen.
Vagy egy ellaposodott kapcsolatot frissítsünk fel úgy, hogy együtt csinálunk valamit! Esetleg keressünk fel egy családtagot (a korlátozások után), akivel már régen beszéltünk!
A családi viszályok túlságosan sokba kerülnek azoknak, akik képtelenek a megbocsátásra.
„Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő – és ha szabad agy kifejezni magam – csak egy pillanat van rá.” (Mark Twain)
A jó élethez vezető út a jó (családi) kapcsolatokkal van kikövezve.