A délszláv háborút átélt László tudása aktuális a mai, kiélezett európai helyzetben is

0

Édesapám a 800 éves múlttal rendelkező Szentlászlón született, Eszék mellett.
Eszék mindig is tiszta magyar település volt. Lakosai zömében katolikusok. A nagyapám ott volt vendéglős.
A második világháború idején áttelepültek Drávaszög területére. A háború után – magyar származásunk miatt – nem engedték a határ közelében, Pélmonostoron dolgozni, ezért a dalmáciai Knin városába járt munkába. Én Szlavóniában születtem, egy Miklós nevű kis faluban, ott volt édesapám forgalmista – idézi fel gyerekkori emlékeit dr. Heka László egyetemi docens, aki az összehasonlító jog területén szerzett tapasztalatokat és a Szegedi Tudományegyetemen tanít.

Az állomás feletti szolgálati lakásban laktunk. Az évek múlásával, 1965-ben sikerült visszatérnünk Pélmonostorra. Itt végeztem el az általános iskolát és a gimnáziumot, Eszéken pedig a jogi kart. Ingatlankezelő vállalatnál kezdtem el dolgozni, ahol a háború kitörésekor igazgató-helyettes voltam.

Hogyan élted meg a délszláv háborút a határ mentén?
A horvátok érzékenyek erre a kifejezésre, hogy délszláv. A háború Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában és Szerbiában zajlott. A horvátok számára ez horvátországi háborút jelentett.
Jugoszlávián belül az emberek tagköztársaságokban éltek. Mindenki másképp érzékelte a háborút. Érezhető volt mindenhol a feszültség, de talán a kevertebb lakosságú Vajdaságban kisebb mértékben.
Horvátországban a legfőbb problémát a horvát-szerb ellentét okozta. Eszéken az iskolások tornaórán úgy fociztak, hogy a szerbek a horvátok ellen. Az emberekről lehetett tudni, ki és hová tartozik. A nyelvek hasonlóak ugyan, de a domináns a vallás.
A szerbek ortodoxok, a horvátok katolikusok. Mindkét nemzetnél a vallás a legerősebb összekötő elem. Nem beszéltek hovatartozásukról az emberek, mert például a munkahelyen problémát jelenthetett.
Nagyon félt mindenki.

Tapasztaltál-e valamilyen incidenst? Másképp néztek-e rád származásod miatt?
12 éves koromban elkezdtem kosarazni. 15 évesen a horvát bajnokság első, felnőtt csapatában játszottam. A becenevem a „Magyar” volt. Így „bélyegeztek meg”. Szüleim magyarul beszéltek és nagyon büszkék voltak identitásukra. A magyarok nem számítottak zavaró tényezőnek.

Eszéken dolgoztam, minden nap bejártam Pélmonostorról. A háború már javában zajlott, amikor egy utolsó busszal sikerült visszajutnom Eszékre. Ezt követően lezárták az utakat. Nem sok lehetőségem maradt.

Ha beállok a horvát hadseregbe, gyorsan meghalok, mert nem tudok emberre lőni. A barátaim viszont katonák lettek. Ezt a háborús helyzetet úgy kell elképzelni, hogy napközben dolgoztunk 3-4 óráig a munkahelyükön, este pedig a kollégáim fegyvert ragadtak, felmentek a hegyre és bombáztak bennünket.

Ők a „harc” miatt nem aludtak, mi meg a félelemtől. Másnap reggel folytatódott a munka, egymás mellett dolgoztunk, mintha mi sem történt volna. „Eljátszottuk”, hogy nem tudjuk, hogy ők lőnek ránk éjszaka.

Dr. Heka László

Eszék eredetileg sváb település, német többséggel. Szombatonként korzózott a város főutcáján olykor 25000 ember is. Mindenkinek meg volt a helye: az egyik oldalon, akik ismerkedni akartak, középen a művészek, színészek, a túloldalon pedig a fiatalok, bámészkodók. A háború kitörése után már nem mentek ki az emberek a korzóra, mert életveszélyes lett volna.
Barátaimmal esténként felmentünk a vasúti hídra, és néztük, miként lövöldöznek, bombáznak a külváros felől. Tűzijátékhoz hasonló látványban volt részünk.

Miként kerültél Szegedre?
Ebben az időben már Bécsből Hódmezővásárhelyre költözött nyugdíjasként a nagynéném a férjével. Áthívtak magukhoz. Pár napra terveztem az ott tartózkodásomat, de megismerkedtem a majdani feleségemmel és Magyarországon maradtam. Indult egy phd-s képzés a jogtörténeti tanszéken Szegeden, melyre felvételt nyertem. Itt lehetőségem volt a horvát-magyar kapcsolatról tanulnom, amit nagyon szeretek.

Mikor a jogi végzettség megszerzése mellett döntöttem, úgy képzeltem, hogy bíró leszek, aki igazságot fog szolgáltatni minden embernek. Harmad-negyedéves koromban, az egyik rokonom elmesélt egy megrázó esetet, ami végleg elvette a kedvemet a bírói pályától.
A jog mellett a történelem is nagyon érdekelt. Így azonnal lecsaptam erre a phd-s lehetőségre. Nagyon örülök, hogy a horvát-magyar kapcsolatot kutathatom. Elmondhatom, hogy az a munkám, ami a hobbim is.

Mivel foglalkoztál még?

Kutattam a szegedi horvátokat (dalmatákat) is, akik szép számmal éltek Szegeden.
Például Dugonics András, Vedres István. Sok betelepült horvát élt Szeged-Szabadka-Baja vonalában. Részben a török elől menekültek, mert nem akarták elhagyni a katolikus vallást.

Szegeden ők éltek a Palánkon, a mai püspöki palotától a postáig. A német ajkúak a Mars tér, Attila utca, főposta vonalában laktak. A szerbek pedig a halpiac és a múzeum környékén éltek. Magyarul nem tudtak, de a horvátok (dalmaták) és a szerbek megértették a másik nyelvét, viszont nem házasodtak egymással vallási okok miatt. Viszont a horvátok szívesen alapítottak családot a magyarokkal, később be is olvadtak a magyarságba.

László a saját könyvével

Az egyetemen kik jelentkeznek a te oktatásodra?
Többnyire jogi kurzusaim vannak, de oktatok általánosan művelő tárgyakat is, melyekre az egyetem bármely karáról jöhetnek a hallgatók. Mikor még népszerű volt a délszláv válság, nagyon sokan jöttek a kurzusomra. Később ez háttérbe szorult. Ma már inkább a balkáni jogra, délszláv jogra jelentkeznek a hallgatók. Mivel sok tanuló van az egyetemen a Vajdaságból, őket nagyon is érdeklik ezek a témák.

A horvát-magyar kiegyezésből doktoráltam, ez az én témaköröm.
2017-ben a habilitációm (A habilitáció a PhD-tudományos fokozatot követő cím megszerzése. A habilitációs oklevél az egyetem által adományozható legmagasabb képesítést, a szabad kurzushirdetési jogot jelenti – a szerk.) a Horvát Köztársasági elnök, a horvát parlamentarizmus volt.

Több, mint 10 éve rendszeresen publikálok Horvátországban.
A rijekai jogi karral kezdtem az együttműködést. Majd elkezdtek hívni előadásokra, konferenciákra. A rijekai mellett a zágrábi, az eszéki, és a spliti jogi karokkal is kapcsolatban állok.

Ha jól tudom, vallási jogrendszerekkel is foglalkozol.
Nemzetközi tanulmányok szakon tanítom a balkáni országok intézmény- és jogrendszerét. Emellett elkezdtem 15 évvel ezelőtt kutatni az iszlám jogot. Ezzel párhuzamosan foglalkoztam a zsidó, ószövetségi joggal is. Fontosnak éreztem, hogy megismerjem a katolikus kánonjogot is. Ezeket a különböző jogrendszereket hasonlítottam össze.
A vallási jogok a mai napig élnek. Egyes iszlám országokban az iszlám jog szerint ítélkeznek. Más országokban az iszlám jogot vegyítik az állami bíróságokéval. Többek között Törökországban, Albániában pedig szekularizált az állam.

Fontos tudni, hogy ezek a különböző jogrendszerek milyen problémákat okozhatnak az egyes országokban. Ha például valakinek egy iszlám országban több felesége lehet, az nálunk poligámia.

Mire számíthatunk a tömeges iszlám vallású emberek európai beáramlásával?
Ma 25-40 millióra teszik a muszlimok számát Európában. Az iszlám vallás nagyon terjed.
Ennek oka, hogy az iszlám családokban 10-12 gyermek is születik. Nálunk 1,4 gyerek az átlag.

A muszlimok esetében vallási szempontból nagy különbségek lehetnek. Míg a katolikusoknál elmondható, hogy mindenki ugyanazokban a dogmákban, hitigazságokban hisz és elfogadja, addig a muszlimoknál a vallást mindenki másképp értelmezi. A jog szempontjából kulcs szerepe van a muftinak. Ha valaki megkérdez egy muftit, az megadta neki a fatva-t, a választ. (A fatva az iszlám vallásban vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem a hadíszokban, sem a muszlim tudósok közmegegyezésében.)
Ha a fatvát elfogadja hívő, akkor az onnantól kezdve számára egy jogszabály. Tehát, nem a parlament alkotja a szabályokat, hanem a mufti. Ha az illető nem fogadja el egy vitás kérdésben egy adott mufti válaszát, akkor megy a másikhoz. Azért az alaptanok természetesen egységesek.

Mivel a muszlimok civilizációja teljesen más, mint a miénk, ezért szerintem nagyon nehéz a kölcsönös megértés. Példa a muszlim nők öltözéke. Sajnáljuk őket, amiért be vannak „bugyolálva” egy kendővel. Ők pedig az európai nőkre néznek furcsán, hogy szinte “félmeztelenül” öltözködnek ahhoz, hogy férjet találjanak.

A kendő viselése egyébként nem muszlim találmány. Gyökerei máshol is megvannak. Hammurapi törvénykönyvében is olvasható. Zsidók, keresztények is használták.
Ha valaki kendő nélkül lépett az utcára Magyarországon 1940 előtt, azt mondták rá, hogy hajadon. Ha már férjhez ment a nő, onnantól kezdve nem járhatott kendő nélkül.

Európai országokban az államok garantálják a muszlimoknak a vallásszabadságot, mint mindenki másnak is. Ez a természetes jog azonban konfliktusokhoz vezethet a hétköznapi életben. Például, muszlim férfi nem fog kezet nővel. Neki napi ötször kell imádkoznia. Ehhez tisztának kell maradnia. Nem tudhatja, hogy a nő tiszta-e, mert ha éppen a havi menszeszében van, akkor tisztátalan. Így jobb, ha nem fogja meg a kezét.  Az iszlám férfi úgy gondolja, hogy ezt megteheti, hiszen vallásszabadság van. A mi, európai civilizációnkban viszont elképzelhetetlen, nagyfokú udvariatlanság, hogy egy kinyújtott kezet valaki visszautasít.

A vallásosság, a vallási identitás tehát mélyen átjárja a muszlimokat és a zsidókat is.

A kereszténységnél megvan az alaptanítás, de mintha manapság – főként a médián keresztül – próbálnák közömbössé tenni az embereket a vallási értékek iránt. Ezért van a családnak egy nagyon fontos szerepe.

A zsidó szülőknek például kötelességük megtanítani a gyerekeiket imádkozni és beléjük nevelni a zsidó értékeket. Az ő esetükben a család egyben vallási közösség is. Míg a keresztények gyakran felszínesebbek. Megvannak a külsőségek, ünnepek (karácsony, húsvét), de a hit az életvitelükre, illetve a környezetükre kevés hatással van. Azt mondják, hogy Isten és az ember között a kapcsolat, az belső ügy, majd a gyerek eldönti, hogy mit szeretne. A muszlimok és a zsidók esetében ez nem így van.

Nagy kihívás Európának, miként tud a sokféle nemzet együtt élni.
Meg kell tanulnunk toleránsnak lenni.
Az európai nép többségében toleráns, elnéző, türelmes. A gond sokszor azokkal van, akik ide érkeznek. Hoznak egy értékrendet magukkal. Amikor két különböző kultúrájú ember találkozik, nagyon nehéz azt mondani az egyiknek: vedd át az én értékrendemet. Miért is tenné, hiszen a sajátját jónak tartja?
Az lenne egy ideális helyzet, hogy a mi életvitelünket, meggyőződésünket a hozzánk érkezők példaértékűnek lássák, és akkor lesz kedve magáévá tenni a mi felfogásunkat, kultúránkat. Paranccsal nem lehet senkire semmit sem ráerőltetni. Nekünk, európai keresztényeknek kellene jó példát mutatnunk.

Milyen embernek tartod magad?
Több fázisa volt az életemnek. Fiatal koromban rohanós gyerek voltam, mindenkinek nekimentem. Nem jellemzett a megfontoltság. Talán, abból is adódott, hogy a városban „sztárként kezeltek”. Ahogy öregedtem, ahogy jöttek a csapások, úgy lettem megfontoltabb. Arra figyelek, nehogy gőgös legyek. Amikor megjelenik egy könyvem, akkor nagyon a fellegekben tudok lenni.

Mit tartasz a legfőbb értéknek az életedben?
Természetesen a családot. Fiatalként sokáig nem akartam nősülni. El voltam a magam kis világában. Így utólag sajnálom, hogy csak egy lányom van. De azért ő és a feleségem kitöltik az egész életemet.


Érdemes megnéznie az interjú videó változatát, hiszen László nagyon színesen, érdekesen, szemléletesen, humorral fűszerezve beszél az élményeiről.
Olyan dolgokat is megtudhat, ami nincs benne a cikkben: például, mi miatt robbant ki a délszláv háború? Miért nem lett László bíró?
Miben különbözik és miben hasonló az iszlám, a zsidó, a katolikus és az ortodox vallás?

Ha tetszett a történet, igényeld az
ÉLETUTAK ingyenes hírlevelet!

Az igényléshez kattints ide »

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here