Az első, színes bőrű nő, aki az USA alelnöke

0

A jelentős pozíciókat az üzleti, politikai életben még mindig a férfiak töltik be. Ezért van kiemelkedő jelentősége annak, hogy Kamala Harris az új alelnök, a frissen megválasztott Joe Biden elnök mellett.

Annak ellenére, hogy a világban egyre több nő dolgozik meghatározó vezetőként, a köztudatban egyértelműen az dominál, hogy a “gyengébbik nem” ritkábban ér el kiemelkedő eredményeket a karrierjében. Amikor látunk jó példákat, kíváncsiak vagyunk arra, vajon milyen adottságok, tulajdonságok, körülmények járultak hozzá a sikerhez.

Nézzük, tanulhatunk-e valamit Kamala Harristől? Mitől érdekes ő?

A wmn.hu azt írja róla, hogy Kamala Harris messziről jött, és még ennél is magasabbra tart. Lenyűgöző pálya van mögötte már most. És még, hol van a vége…

Az 56 éves politikus édesanyja indiai, édesapja jamaicai származású, akik a Berkley Egyetemen találkoztak. Anyja rákkutató, apja közgazdász, és mindketten fiatal koruk óta elkötelezett emberjogi aktivisták, és lányaikat kezdetektől arra nevelték, hogyan kell kiállni az emberek jogaiért.

A Kamala név jelentése egyébként: a nő ereje, ami Lakshmi indiai istennő másik nevét is takarja.

Gyerekként megélte – amit a színes bőrűek általában – a hátrányos megkülönböztetést. Ennek ellenére nagyon pozitívan nyilatkozott önéletrajázban édesanyjáról, aki elvált asszonyként megtanította két leánygyermekével, hogy váljanak magabiztos, büszke nőkké.

Azt hiszem, a boldogulásunkhoz nélkülözhetetlen az, hogy bármilyen adottságokkal is rendelkezünk, bármilyen körülmények közé születünk, legyen egy egészséges önbizalmunk, önbecsülésünk. Ezek nélkül a karrierépítésben sem lehetünk eredményesek.

A középiskolai tanulmányait a kanadai Montrealban végezte, mivel édesanyja ott kapott tanári és kutatói állást. Az egyetemi tanulmányait a Howardon kezdte, ahol közgazdaságtant és politológiát hallgatott, majd a Kalifornia Egyetem folytatta, ahol 1990-ben szerzett jogi diplomát. Sikeres szakvizsgái után pedig csatlakozott az Alameda megyei ügyészséghez, Oaklandben, ahol nemi bűncselekményekre szakosodott segédügyészként kezdett tevékenykedni.

Ő maga is elismerte, hogy az ügyészek nem örvendtek addig túl nagy népszerűségnek. Ettől függetlenül elhatározta, hogy belülről fogja megváltoztatni a rendszert. Nem kis ambíció, igaz?

Tehát, nem a kifogásokat kereste, nem azon siránkozott, hogy milyen reménytelen a helyzet, hanem eltökélten tekintett a jövőbe.

Munkájában főként a tizenévesek prostitúciós ügyeire összpontosított, és azon dolgozott, hogy a fiatal lányokat ne a testüket és a szexet áruba bocsátó bűnözőként kezeljék, hanem áldozatként. A munkájával fontos eredményeket ért el a szexmunkások megítélése szempontjából.

Ez idő alatt Harris a társadalmi ranglétrán is egyre feljebb lépkedett, bekerült San Francisco befolyásos elit köreibe – később pedig ezek az emberek támogatták az első hivatali kampányát 2003-ban, amellyel nagy sikert ért el. Ő lett Kaliforniában az első kerületi ügyész, aki fekete és nő.

Az ügyészi, majd főügyészi munkáját igen sok bírálat érte. Vádolták opportunizmussal, követlezetlenséggel. Ítéletei között adódott olyan, amely ellentmondásos eredményeket hozott. Bizonyos értelemben hasznos volt, de negatív hatásai is adódtak.

A későbbi munkája során is érződött, hogy igen ambíciózus alkat. Kevesen gondolták például, hogy megnyeri a kaliforniai főügyészi választást, hiszen mégis csak egy színes bőrű nőről volt szó a liberális San Franciscóból, aki Los Angeles népszerű, fehér, republikánus, férfi kerületi államügyésze ellen versenyzett.

Következetesen építkezett a karrierjét tekintve. Az, hogy 2016-ban bejutott a szenátusba, elsősorban határozott fellépésének és jó kommunikációs képességének köszönhette.

Úgy látom a róla szóló írásokból, hogy reálisan fel tudta mérni, mire van esélye és mire nincs. Éles látása abban is megnyilvánult, hogy 2019 decemberében visszalépett az elnökjelöltségtől, miután felmérte, hogy sem pénze, sem elég szavazója nem lesz a demokraták között. Viszont 2020. márciusában beállt Joe Biden mögé. Számára sok támogatót és nagy neveket is sikerült megnyernie. Igaz, elnök (most még) nem lett, de alelnök igen.

Nagy dolog, ha fel tudjuk mérni, mikor és mit érdemes lépnünk!

Forrás: wmn.hu

Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here