Pál Feri atya rendkívül jól összefoglalta, mi a különbség az alábbi fogalmak között: önmagunkról alkotott kép, önértékelés, önbizalom, önbecsülés. Így segít helyesen értelmezni őket.
Önmagamról alkotott kép:
Nem egyenlő azzal, ami vagyok. Azokat a tartalmakat jelenti, amelyeket hajlandó vagyok elfogadni, hogy az vagyok én. Jó lenne, ha az önmagamról alkotott kép megfelelne azoknak a reális dolgoknak, aki valójában vagyok, de ebben elég nagy hibákat tudunk véteni. Az önmagamról alkotott kép gyakran egy elég torz formáját mutatja önmagamnak.
Annál egészségesebbek a kapcsolataim és annál jobban vagyok önmagammal is, minél inkább hasonlít a realitáshoz az önmagamról alkotott kép és minél több mindent tartalmaz belőlem.
Önértékelés:
Amikor értékelem önmagamat, reflektálok saját magamra. Valamilyen minősítés, ítélethozatal történik. Pl. “Én szoktam magamban beszélni”. „Szerintem ez teljesen rendben van” – mondom magamnak. Nos, ez egy pozitív önértékelés. De olyan is lehet, hogy valaki azt, hogy szokott önmagában beszélni, negatívan értékeli, rossznak tartja, vagyis „hogy lehetek ilyen hülye, gyerekes”. Ez a negatív önértékelés irányába visz.
Önbizalom:
Kapcsolódik az önmagamról alkotott képhez és kapcsolódik az önértékelésemhez is. Hogy kinek mekkora az önbizalma, az függ attól, hogy mennyire fedi a realitást. Kettő ellentétes példa a nagy, illetve a kis önbizalomra: Valaki nagy mellénnyel “jár az utcán”, alig éri a lába a földet, de nincs mögötte tartalom; vagy éppen magába zárkózik “bocsánat, hogy élek” formában és a többieknek kell nógatni, hogy bizony ebben vagy abban a dologban te vagy a legjobb.
Az első három: az önmagamról alkotott kép, az önértékelés és az önbizalom nem egyenlő az önbecsüléssel, mert az önbecsülés ezeknél mélyebb.
Az önbecsülés egy nagyon mély viszony önmagamhoz, az életemhez, a másik emberhez, a világhoz. Amikor hazamegyek a munkából – ahol például valamit elrontottam vagy rosszul teljesítettem -, belenézek a tükörbe és azt mondom: “hát ez elég csapni való volt, amit ma csináltam”. Önértékelés: “Ezt a feladatot most valóban elszúrtam”. Önbizalom: “Nehezebb lesz holnap folytatni a munkahelyen ezek után, de szerintem menni fog”. Önbecsülés: “Ezen hibák után azért nem dőlök a kardomba. Egyébként nem történt tragédia. Jól vagyok, nem szomorkodom, nem idegeskedek mindezek ellenére.”
Így az önbecsülés pozitív marad. Ezt keressük.
Ha megvan az önbecsülésem belső forrása, annál inkább megengedhetem, hogy negatív elemek is megjelenjenek az énképemben. Utána legfeljebb azt mondhatom: lehet, hogy mást kell csinálni; változtatnom kell valamin; vagy össze kell szednem magam; más erőforrások után kell néznem.
Előfordulhat, hogy valaki gigantikus énképpel rendelkezik. A börtönben sok ilyen van. Belenéz a tükörbe és Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis együttesen néz vissza rá, és azt mondja: igen ez vagyok én. Az összes gyengeség ki van szorítva az önmagáról alkotott képből. Önértékelés: maximálisan pozitív. Önbizalom: azt csinálom, amit akarok. Önbecsülés: ez pedig a béka feneke alatt van. Gyakran előfordul, hogy a nagyképű, nagy önbizalommal rendelkező ember túlkompenzál, ezért ilyen.
Bele lehet nézni a tükörbe és mondhatom magamnak, hogy én klassz ember vagyok. Így akarok egy kis önbizalomhoz jutni. A kérdés az, vajon ez eléri-e az önbecsülésemet. Mert ha nem, akkor nem sok értelme van. Ha mindenben csak pozitívat akarok látni: ha a falra, a monitorom szélére is pozitív idézeteket teszek, az inkább realitásvesztéshez vezethet és nem pozitív önbecsüléshez.
A cél, hogy belső forrásból származó önbecsülésem legyen. Ez viszont munkát igényel, aminek része lehet mind a három elem.
Ha valakinek negatív az önbecsülése, az könnyen társul negatív énképhez, tehát dolgoznia kell az énképével. Emelje bele a pozitív tartalmakat, amelyeket ki szokott belőle zárni. Dolgozzon az önértékelésével is! Értékelje az élet eseményeit reálisabban! Nem szúrt el mindent. Nézze meg, hogy mi mindent csinált jól!
Fontos, hogy lássuk a különbségeket, különben újabb és újabb csalódások várnak ránk.
Ha azt kérdezik tőlünk, milyen az önértékelésünk, akkor a legtöbb ember hajlamos többé-kevésbé pozitívan értékelni magát. Ha például egy autószerelő kritizálja az összes autószerelőt, sőt még az autógyárakat is, és azt kérdezzük tőle, milyennek értékeli magát, a legtöbbjük pozitívan nyilatkozik a saját munkájáról.
A legtöbb embernek nem az önértékeléssel van igazán baja, hanem az önbecsüléssel. A rossz hír, hogy ha valakinek negatív a belső önbecsülése, az külső elemmel nem tölthető be.
Ezért van az, hogy sok sztár színész akkor lesz alkoholista, drogos, amikor a legjobban megy. A külső forrású önbecsülés “átfolyik” rajtunk. A belső önbecsülés nem folyik át rajtunk. Olyan, mint a Föld vízkészlete, amit elő lehet hozni és nem apad ki.
Miért van az – akinek van külső önbecsülése, de belső nincs -, hogy amikor sikert ér el, rosszabbul van, mint előtte? A válasz az énképben keresendő. Lehet, hogy a negatív énképemet elrejtem, nem merem megmutatni. Színészkedni éppen tudok. Ha valami sikerül, az ellentétben van azzal, ahogyan magamat látom. Ekkor egy dilemma elé kerülök. Ha elhiszem azt magamról – a sikeremnek köszönhetően -, hogy én valamiben jó vagyok, akkor az egész életemet, magamról alkotott képet fenekestül föl kellene forgatni. Mindent másképpen kellene értékelni. Döbbenetes egyensúlyvesztés történik, ugyanis minden normális ember ragaszkodik az önmagáról alkotott képhez.
Pillanat alatt felrobbanunk, ha valaki piszkálja az önmagunkról alkotott képet, mert az önmagunk stabilitása múlik rajta. Igen ám, de egy negatív énképet is ugyanolyan vehemenciával őrzünk és védelmezünk, mint egy pozitív énképet. Ezért van az, hogy ha megszerzünk olyan dolgot, amelyért a testünket-lelkünket odaadtuk, mégsem leszünk tőle tartósan jól. Ezért önmagunkban és a kapcsolatainkban is létre tudunk hozni kóros egyensúlyt. De mert egyensúly, mégis ragaszkodunk hozzá.
Akkor tudunk egészséges egyensúlyt megteremteni magunkban, ha van belső forrású önbecsülésünk. Ha nincs, akkor ösztönösen is kóros egyensúlyok felé indulunk el. Addig ragaszkodunk ehhez a kóros egyensúlyhoz, amíg én magam vagy a kapcsolataim tönkre nem mennek.
4 féle embertípus létezik a külső és a belső önbecsülés viszonyát tekintve:
Megkülönböztetjük a külső és a belső önbecsülést. Honnan táplálkozik az önbecsülésem? Belülről vagy kívülről? Kívülről leginkább a munka, a teljesítményünk és a kapcsolataink által szerezzük meg az önbecsülésünket.
- Pozitív külső és belső forrása is van az önbecsülésnek. Önfeledten cselekvő ember. Mer kockáztatni, mer belefogni új dolgokba. A nehézségeket kihívásnak éli meg. Beleveti magát a teendőkbe. Ha nehézség éri, az még jobban ösztönzi. Ha kudarc éri, akkor van hová nyúlnia, ez pedig a belső önbecsülése. Ő egy pozitív spirálban van. Tudja élvezni az életet akkor is, ha különösebben semmit sem tesz. Van benne egy belső késztetés, hogy kellene valami jót, s jól csinálni.
Veszély: Többször kellene megállnia, mert a sok minden elsodorhatja. Kell, hogy lenyugodjon néha.
- Külső önbecsülése van, de belső nincs. Ők a kényszerteljesítők. Egy belső űzöttséggel akarják kívülről megerősíteni az önbecsülésüket. Kénytelen állandóan teljesíteni, mert az az önbecsülésének forrása. A kívülről táplálkozó önbecsülés forrása gyakran a félelem. Muszájból cselekszik és nem önfeledten, amely szorongásból, aggodalomból fakad. Ha kap egy kritikát rögtön visszarúg. Ha nem kap kritikát, akkor is rúg. Állandóan úgy érzi, hogy valaki vagy valami veszélyezteti őt.
A stresszre adott válaszai nagyon impulzívak. Nagyon érzékeny. Állandóan védekezik, kritizál, támad. Ha eléri a kitűzött teljesítményt, akkor is csak ideig-óráig van tőle jól. Az önbecsülésével éppen ellentétben van az, hogy most ő jó. Epekedik a külső megerősítés után, azonban amikor tényleg jól teljesít, akkor sem biztos, hogy elhiszi, hogy ő tényleg jó. Sokszor csak addig érzi magát jól az önbecsülés szempontjából, amíg valamilyen rossz dolog nem történik.
Pozitívum: egy ilyen típusú ember valódi teljesítményeket képes felmutatni. Ő nincs jól, de sok jót tesz. - Van belső önbecsülés, de nincs külső. Ők az életélvezők. Tudnak gyönyörködni az életben és tudják, mi a gyönyör. Sok minden nem születik meg általuk. Sok ötlet az íróasztal fiókjában marad.
- Se külső, se belső önbecsülés nincs. Ők a nélkülözők. Ha választani kell, akkor ő a kapcsolatok irányába megy. Ha teljesítene, attól nem lenne igazán jól, legfeljebb csak szorongásokkal. A kapcsolatokból próbál életkedvhez jutni. Az ő nagy nehézsége, hogy mindent a felnőttkorban akar bepótolni a kapcsolataiból, amit gyermekkorban nem kapott meg: elég dicséretet, figyelmet; nem adtak keretet az életének; nem tűztek ki neki célokat, stb.
Arra törekszik, hogy mindenképpen szeresse valaki. Közben pedig fél is a kapcsolatoktól. Fenyegető is a számára, mert ha ott sebet kap, akkor mi lesz vele.
Akinek van belső önbecsülése, az önfeledten tud a kapcsolataiban is lenni. Ez az oka a társfüggőségnek is: kellenek a kapcsolatok, de nem vagyok bennük szabad. “Ha nem szeretsz, meghalok”.
GONDOLATOK – KÉRDÉSEK
Vajon, te melyik típusba sorolnád magad? Melyik a legjellemzőbb rád nézve? Hol kellene javulnod, változnod? Mit tudnál tennie ennek érdekében? Írj le 3 feladatot, ami a közeljövőben megvalósítható, elkezdhető számodra!
A magas belső önbecsülés legfontosabb jellemzői:
- Képes vagyok tartós, szoros, mély érzelmi kapcsolatokra. Meghittségre. Biztonságban érzed-e magadat magaddal? A saját egyensúlyvesztésem nem fenyegeti a kapcsolataimat.
- Szabad az érzéseimet, érzelmeimet kifejezni a kapcsolatot nem romboló módon.
- Az élet pozitív szemlélete. Jó érzéssel gondolsz-e magadra?
- Igényeink, szükségleteink elfogadása. Pl. Szabad egy kérést nem teljesítenem. Szabad nem magyarázkodni. Szabad nem érvelni. Szabad nem logikusnak lenni (pl. télen fagyit enni).
- Egészséges önérvényesítés legyen. Pl. Jogom van a pihenésre. Tudsz-e szabad és nyugodt lenni mások társaságában?
- Ismerem a saját korlátaimat.
Tudok a saját hiányosságaimról, de ezek az önbecsülésemet nem befolyásolják. Szabad lennem, így tökéletlenül. Szabad cselekednem magamért, ahogyan tudok. Szabad hibázni. Szabad meggondolni magam. Szabad valamit nem tudni. Szabad válságba jutni. Szabad segítséget kérni.
Külső önbecsülés jelei:
- Képes a legjobbat kihozni magából.
- Képes felelősséget vállalni.
- Ügyes, kompetens.
- Igényesség magával és másokkal szemben.
- Képes befolyásolni, megváltoztatni az életét, környezetét.
- Képes gyümölcsöket (eredményeket) hozni.
GONDOLATOK – KÉRDÉSEK
A fenti példák alapján vedd végig, hogyan állsz az énképeddel (milyen is az). Milyen az önértékelésed? Milyen az önbizalmad és milyen az önbecsülésed?
Nagyon jó érzés fog eltölteni, amikor tisztába kerülsz ezekkel a kérdésekkel.