Férjével még a gimnáziumban szerettek egymásba, és az élet úgy hozta, hogy ezt a szerelmet 49 évig tartó házasság őrizte. Majd egy napon Edit férje elment dolgozni, és nem jött haza többet. A férje elhunyt. Edit tudta, az élet innentől kezdve már nem lesz ugyanolyan, mint addig volt.
Az űrt viszont, ami a lelkében keletkezett, ki kellett tölteni. Ilyenkor, gyász idején, gyász múltával az ember két út közül választhat. Vagy a magányt és a fájdalmat, és bezárkózik az otthonába és azzal együtt önmagába is, vagy vesz egy nagy levegőt, és minden emlékével és fájdalmával elindul a boldogság felé. Edit, bár az utóbbit választotta, nagyon nehéz időszakon ment keresztül, viszont két fia és unokái mindenben segítették.
Időbe telt, míg Editbe visszatért az életkedv, a vágy az újra, az ismeretlenre. Egyszer meglátogatta őt az egyik fia, vele voltak gyermekei is, akik tanulás címszó alatt folyton a telefonjukat nyomkodták. Edit rákérdezett, hogy mit is csinálnak pontosan, és kiderült, hogy egy nyelvtanulást segítő applikációval angoloznak.
„Mondtam nekik, ezt én is akarom! Gimnáziumban tanultam oroszt és angolt, de angolul még egy pohár vizet sem tudtam kérni. Így kezdtem el hetvenévesen angolt tanulni. Azt nem állítom, hogy elmehetnék tolmácsnak, viszont már eljutottam odáig, hogy angolul is meg tudom értetni magam. Lehet, magamtól soha nem tanultam volna így idegen nyelvet, de ez nagyon nagy örömforrást jelentett.”
A telefonon időközben megtanulta azt is, hogyan tud navigálni, tájékozódni a segítségével. Külföldi nyaralásakor nagy hasznát vette, amikor a barátnőjével egy európai nagyváros nevezetességeit látogatta meg, és akkor sem esett kétségbe, amikor a családjával nyaralt.
Viszont nem csak a szellemi fejlődés a fontos. Edit tornázni is járt, és a barátnőivel a vírus előtt rendszeresen eljárt tekerni is. De nem ám a terembe. Nem ám.
„Nagymamák vagyunk, négyen-öten, és azt a nevet adtuk magunknak, hogy Fitness Ladies csapata. Tiszafüred és Poroszló között épült egy nagyon szép kerékpárút, és a nyáron többször is letekertük a húsz kilométert. Ennyi az út oda-vissza. Elsőre, mondjuk, nem sikerült végigtekernünk, de aztán azzal motiváltuk magunkat, hogy Poroszlón megjutalmaztuk magunkat egy fagyival.”
Ezeken a túrautakon Edit előszeretettel készít fényképeket is. Az egyik fia ugyanis fotós, akit sokat kérdezett arról, hogy miért úgy kell tartani a kamerát, mitől lesz egy kép jó.
Most a pandémia miatt a tornák és a bicikliutak ugyan elmaradnak – Edit a lépésszámláló órájával így is méri, eleget mozog-e, ha pedig esik, a nappaliban letáncolja a napi előírt mozgásmennyiséget –, a Fitness Ladies tagjai azonban Messengeren keresztül rendszeresen kommunikálnak egymással. Mindig megosztják, ha valaki olvasott egy jó könyvet, látott vagy hallott valami érdekeset.
„Én csak azt nem értem, hogy miért unatkozik valaki. Mindenben meg lehet keresni az örömöt. Amikor nagyon szomorú vagyok, mert néha olyan is van, csak keresek YouTube-on valami szép relax zenét, hogy ki tudjak kapcsolni, és már ez nagyon sokat segít.”
Ha bármilyen technikai problémába ütközik, először mindig arra gondol, hogy
ha a gyerekek tudják, mi, hogyan működik, azt ő is meg tudja tanulni. Ha mégsem, még mindig ráér akkor segítséget kérni.
Edit úgy tartja, évek telnek el, amíg az ember megtanulja a szüleitől, a közvetlen környezetétől, hogyan működik a világ. Majd gyermeke lesz, és a tanítás feladata ráhárul – hogy aztán tőlük tanuljon új és új dolgokat.
„Muszáj tanulni és fejlődni, mert ha ezekből az új dolgokból kimaradok, nem csak az életem lesz nehezebb, az unokáimmal sem tudnék egy nyelvet beszélni. De ilyen vagyok én, egy kíváncsi öregasszony.”
Nagyon fontosnak tartom ebben a történetben azt, hogy Edit nem süppedt bele a gyászba. Erőt vett magán és a bezárkózás helyett nyitott. Elkezdett érdeklődni a gyermekei, unokái felé, új kihívásokkal akart megbirkózni (pl. a sport, a nyelvtanulás), a kapcsolatait erősítette. Ettől a hozzáállástól megváltozott az élete, tartalmasabbá, boldogabbá vált.
Te mit tanultál Edittől? Veled is történt már hasonló? Írd meg nyugodtan a hozzászólásnál!
Forrás / fotó: Pálóczi Jánosné Edit: Index.hu
Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!
Mintha csak rólam szólna a fenti történet. Sajnos, férjem 10 évvel ezelőtt visszaadta halhatatlan lelkét Teremtőnknek. Most 50 éves házasok volnánk. Sokat gondolok reá miközben rendszeresen kerékpározok, 280 km-es gyalogos zarándoklaton veszek részt évente ( kivéve 2020 ) Krakkóba, esténként sétálok és nézem a lépés számlálót, melyet Karácsonyra kaptam gyermekeimtől, sőt néha én is táncra perdülök a nappaliban, ha jó zene szól és megköszönöm az Úrnak, hogy örömet ajándékozott.