Minden az Indiana Jones-filmsorozattal kezdődött. Gyerekként látta először és rögtön megfogta, hogy a főszereplő professzori pályafutása mellett kincsek után kutat, kalandokban vesz részt. Ekkor érezte először, hogy történelem tanár szeretne lenni. Ez az érzés az évek során csak erősödött.
Ördögh Márton tanár bácsi – akit a gyerekek csak Marci bácsinak hívnak – vallott hivatásáról.
Középiskolás koromban aztán, a továbbtanulási jelentkezések előtt a történelem tanárom bíztatott, hogy én is legyek pedagógus. Azonban megosztotta velem aggodalmait is. Félt attól, hogy nem fogok tudni elhelyezkedni. Nem akart lebeszélni a tanári pályáról, de azt javasolta, hogy gondoljam át alaposan a döntésem.
Ekkor vetette fel a testnevelés tanárom, Mara Péter, hogy talán kisebb diákok tanításával foglalkozhatnék. Ők hálásabbak, mint a nagyobbak, talán egyszerűbb is velük. Sorsszerű, de éppen akkor tartották a Mars téren a pályaválasztási börzét, ahol a szarvasi – akkori nevén – Tessedik Sámuel Főiskola tanulmányi osztályának vezetője jött velem szembe. Tőle kaptam egy tájékoztatót a tanító szakról. Egyfajta jelnek tekintettem, hogy pont aznap javasolta a kisebb gyerekek tanítását Mara tanár úr, mikor a Tessedik Sámuel Főiskola tanítói szakát is figyelmembe ajánlották. Akkor még nem volt számomra teljesen világos, hogy ez a képzés mit takar, de abban biztos voltam, hogy ennek így kell lennie.
Miután felvettek a főiskolára, egyre jobban megismertem a szakmát, rájöttem, hogy tényleg jól választottam. Számomra fontos volt, hogy ne kelljen minden nap ugyanazt csinálnom, egész nap egy irodában ülnöm, ne legyen monoton a munkám.
Szerencsésnek tartom magam. Nem sok olyan munkahely van, ahol munkaidőben focizni lehet. A gyerekek fiatalon is tartanak, sőt, újra gyerek lehetek köztük én is, újra „bandázhatok” velük. Nem veszem túl komolyan magam. Jó, ha néha gyerek lehetek egy kicsit. Persze, ha komolynak kell lennem, akkor komoly vagyok, de ha lehet, inkább egy nagy játszótérnek tekintem a világot. Már hatodik éve vagyok tanár.
Sorsszerű volt a pályaválasztásod. Ezek szerint szeretsz a sorsra, a véletlenre hagyatkozni?
Igen. Ez például sokszor volt már konfliktusok forrása a párom és köztem. Ő szeret mindent precízen, előre megtervezni, én pedig épp az ellenkezője vagyok: lesz, ami lesz. Az elmúlt 6 év alatt sikerült abba beletanulnom, hogy el kell fogadnom azt is, ha valami nem úgy sikerül, ahogy gondoltam. A gyerekek esetében előre meg kell terveznem az órákat, esetleg egy osztállyal közös programot, de bármikor másképp alakulhatnak ezek, mint az eredeti terv. Eleinte kellemetlenül éreztem magam ezekben a helyzetekben, de a gyerekek visszajelzései alapján nekik nagyon tetszettek az ilyen órák is.
Ha mindent előre megszervezek, és valami nem úgy sül el, ahogy szerettem volna, ideges leszek. Ha rugalmasabb vagyok, nem tervezek meg előre mindent, akkor adódhatnak problémák. Ilyenkor muszáj improvizálni.
Úgy gondolom, hogy a tanári szakma valamilyen szinten színészet is. Mikor a tanár belép az osztályterembe, majd becsukja az ajtót maga mögött, akkor az olyan, mintha felgördülne a függöny. Ezt követően pedig 45 perce van arra, hogy előadja, eladja magát a gyerekeknek úgy, hogy közben figyeljenek és élvezzék.
Volt-e elképzelésed azt illetően, hogy milyen tanár szeretnél lenni? Vannak alap elképzelések, melyekhez mindenképp tartani szeretnéd magad?
Szokták mondani, hogy néha túl nagy energiát fektetek a munkába, másra is koncentrálhatnék. Ez lehet, hogy a családi életemből is fakad, ugyanis édesapám például sosem foglalkozott velünk. 19 éves voltam, mikor megismertem.
Mindig is hiányzott az életemből egy apa. Manapság pedig egyre több a csonka család. Talán, ezért szeretnék minden gyereknek egy kicsit az apukája lenni. Sokszor elegendő csak megsimogatni a fejüket, vagy egy kedves szóval megdicsérni őket.
Az egyik elsős kislány mikor elesett egyik nap és beütötte az állát, délután vittem neki egy csokit, mert tudtam, hogy szereti. Az ilyen apróságokat azért érzem fontosnak, mert az év nagy részében én vagyok velük, sokszor többet, mint a szüleik. Ezért elengedhetetlen, hogy meglegyen a bizalom és az egymás közti szeretet.
Szeretném elérni, hogy egy gyerek se féljen tőlem, hanem merjenek felém fordulni. Másik fontos alapelvem: ők tanuljanak tőlem és én is tőlük. Ez működik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a tanárok, a felnőttek is tanuljanak a gyerekektől.
Folyamatosan változik a világ. Sokat tehetünk értük akkor, ha képesek vagyunk az ő gyermekszemükkel látni a világot.
Mi az, amit a gyerekektől tanulni tudsz?
Mivel ők még gyerekek, más az élethez való hozzáállásuk. Sok mindenen nem idegeskednek, több – a felnőttek számára alapvető – dologgal nincsenek tisztában. Például azzal, hogy ha elmegy fürdeni, akkor a vízért, tusfürdőért, samponért fizetni kell. Persze, mondjuk nekik, de nem foglalkoznak vele. Mikor az ember otthon próbálja tanítani a saját gyerekét, hogy ne folyassa feleslegesen a vizet, mert sokba kerül, a gyerek akkor is meg fogja tenni, amit tiltottak neki. Nem azért teszi ezt, mert direkt szembe megy a szülővel, hanem mert nem idegeskedik ilyen dolgokon.
A másik, amit a gyerekektől meg lehet tanulni, az a játékosság. Ők mindent játékosan fognak fel és élnek meg. Jó lenne, ha mi felnőttek is eltanulnánk ezt tőlük.
A kollégáid hogyan reagálnak a stílusodra?
Nem csak kollégáim, a párom is sokszor megjegyzi, hogy nem kellene ennyire lelkiismeretesen dolgoznom, de én mindenkinek jót szeretnék. Pedig tudom, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, legjobb esetben is csak a többségnek.
Néhány országban azt látom, hogy az iskola nem csak azt jelenti, hogy napközben ott vannak a gyerekek és tanulnak, hanem ennél több, egy családközpontú intézmény. Egy osztályban a gyerekek jóban vannak, a szülők ismerik egymást. Ez az, amit szeretnék én is elérni.
Ezért is igyekszem bevonni a szülőket abba, amiben a gyerekek is részt vesznek. Erre szokták mondani a kollégáim, hogy legyek óvatosabb. Úgy érzem, hogy a hozzáállásomnak köszönhetően nem csak jó osztályt tudok 4 évente átadni a felsős osztályfőnöknek, hanem egy jó, összetartó szülői közösséget is.
Fontosnak tartom, hogy a tanító, a szülő és a gyerek hármasa úgy működjön, mint egy csapat. A szülőkkel is folyamatosan tartom a kapcsolatot, és bármit elmondhatunk egymásnak. Azt gondolom, hogy manapság többet kell adni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ma a kommunikáció is más, az internetnek köszönhetően. Minden sokkal gyorsabb. Ezért gondolom úgy, hogy nem elkényeztetés az, ha mindenről informálom őket, és nem csak a gyereket kérem meg, hogy mondja el otthon.
Nem átlagos a hozzáállásod a gyerekekhez. Ezt érzik ők is? Tudják, hogy plusz odafigyelésben van részük?
Ezt igazán csak ők tudják elmondani. Azt szokták mondani, hogy olyan, mintha a pótapukájuk lennék. Érzem is, hogy bizalommal fordulnak hozzám, hallgatnak rám. Ha rosszul viselkednek, és rájuk szólok, tudok úgy hatni rájuk, hogy szót is fogadjanak. Tényleg úgy érzem, hogy szívesen vannak velem. Ha például elhívnak játszani, akkor is velük tartok, ha nincs hozzá sok kedvem, de ha beszélgetni szeretnének velem, akkor is rendelkezésre állok.
Mi az, amivel ennyire meg tudod fogni a gyerekeket?
Ezt sokan kérdezték már, de nem tudok válaszolni erre a kérdésre. A szülők is szokták mondani, hogy a gyerekek otthon is emlegetnek engem, pedig nem is gondoltam volna.
Minden gyerek más. Volt olyan tanítványom, akiről azt gondoltam, hogy egyáltalán nem szeret, idővel azonban az apukájától megtudtam, hogy otthon folyton rólam beszél. Ő egy olyan gyerek, aki az efféle érzéseit nem mutatja ki, zárkózottabb. Hozzáteszem, negyedikben már más volt, akkorra jóban lettünk.
Volt egy nagyon szégyenlős diákom, aki visszahúzódó volt velem is. Azt viszont tudta, hogy az AS Roma a kedvenc focicsapatom, ezért ha elutaztak a családjával, és bármi olyat látott, ami a csapathoz köthető, elhozta nekem. Sőt, annak ellenére, hogy korábban nem nézett focit a tévében, miattam nézte a Roma meccseket.
Mitől vagy ennyire empatikus a gyerekekkel?
Nagy családból származom, 11-en vagyunk testvérek. Van féltestvérem, ikertestvérem, de örökbefogadott testvérem is. Azt láttam otthon is, hogy mindenki felé szeretettel fordulunk, hiszen édesanyám is ilyen ember, mindenkiben megbízott, ahogy én is.
Tudom, hogy a mai világban veszélyes, de mégis így van. A saját családomban – örökbefogadott testvéreim esetében – is láttam olyan sorsokat, melyek után egy hétköznapi ember azt mondhatja, hogy neki nincs is nehéz élete. Kamaszként velem is előfordult, hogy összevesztem édesanyámmal. Úgy éreztem emiatt, hogy nem jó az életem. Aztán megtudtam, hogy az örökbefogadott testvéremet a saját édesanyja kidobta az otthonából, és tízen évesen, hajléktalanként élt az utcán. Ekkor átértékelődik az emberben a saját helyzete.
Hogyan képzeled a jövőd, a következő éveket? Milyen lehetőségek állnak előtted?
Van egy 11 hónapos kisfiam, aki új kihívásokat jelent számomra. Én 7 éves korukat követően voltam eddig gyerekek között, most pedig születésétől kezdve ott van mellettem a saját gyermekem. Rengeteg új dolgot tapasztalok meg ezáltal. Továbbá a munka és a magánélet összeegyeztetése sem túl egyszerű, de igyekszem megtalálni az egészséges középutat. Természetesen, mindezt úgy szeretném megvalósítani, hogy én magam ne változzak.
Ezen kívül néhány hónapja érlelődik bennem, hogy új kihívást, célt keressek. Egyelőre nem találtam meg, hogy ez mi lehetne, de mindenképpen szeretnék új impulzusokat átélni.
Mi az, amit saját életedben a legnagyobb értéknek tartasz?
Szerencsére sok érték van jelen az életemben. A családomat, édesanyámat és a testvéreimet mindenképp nagy értéknek tartom, illetve a saját családom – a párom és a kisfiam – is fontos számomra. De természetesen az iskola, ahol tanítok, a gyerekekkel együtt értékes részei az életemnek.
Személyiségemet tekintve úgy gondolom, hogy nagy értékem, hogy az én szememben – függetlenül attól, hogy mit hallottam addig róla – mindenki úgy indul, hogy ő is egy szerethető, jó ember. Az én szememben minden gyerek, minden ember egyforma, erről a szintről lehet pozitív, vagy negatív irányba elmozdulni.
Mi a legjobb abban, hogy tanár vagy?
Sok negatívum éri a szakmámat. Sokan nem választják ezt a hivatást, mert nem tartják anyagi szempontból jónak. Nem az, ez tény. De az a pluszt, amit a tanítás ad, véleményem szerint más szakma nem tudja megadni.
Az interjú videóverziójában még több érdekességet megtudhatsz.
HA ELSŐKÉNT AKARSZ ÉRTESÜLNI A LEGFRISSEBB INTERJÚKRÓL, ÉRDEKESSÉGEKRŐL, TÖRTÉNETEKRŐL, AKKOR ÍRATKOZZ FEL A JOBB OLDALSÓ OSZLOPBAN ÉS SZEREZZ ÉLMÉNYEKET!