Nagyra becsülöm azokat az embereket, akik többet akarnak, mint amire a körülményeik determinálnák őket. A Szemlélek.net oldalon olvastam Rézműves Gina történetét, aki cigány származása “ellenére” igen nagy utat járt be. A teljes cikket itt olvashatod el.
Gina Hodászon nőtt fel, ahol a szülei szeretetben és az oláh cigány hagyományokhoz hűen nevelték. Édesanyja takarítónőként dolgozik, az édesapja pedig már elhunyt. Továbbtanulását az édesapjának és a nagynénjének köszönheti, aki már akkor főiskolára járt. Az apjától mindig azt hallotta, hogy ha többre szeretné vinni, mint ő, az csak úgy lehetséges, ha tanul, hiszen a tudást senki nem veszi el tőlünk.
– Sok küzdelmünk volt anyukánk féltő szeretete, óvása és a közösségünk viszonyulásával szemben – „úgysem csináljuk meg, két kislányt hogyan engedhetnek el messze tanulni”… Végül a fiú unokatestvérünkkel és még egy lánnyal együtt kezdtük el a középiskolát, közben kollégiumban laktunk, ahonnan csak péntekenként jártunk haza. Nem volt kérdéses, hogy főiskolára jelentkezünk – emlékezett vissza Gina.
A húgával együtt mindketten sikeres felvételt is nyertek a nemzetiségi óvodapedagógus szakra. Saját bevallása szerint nehéz volt a tanulás, mert sok lemaradással indultak, de a szorgalmuknak köszönhetően hamar tanulmányi ösztöndíjat kaptak. Öröm volt számukra, hogy ugyanazt a szintet tudják tartani, mint a többiek, másfelől a szüleiknek nehéz volt két lányt iskoláztatni.
A diploma megszerzése után egy másik településen kezdte Gina a pályáját, de aztán visszament Hodászra.
– Azt gondolom, úgy tudok a legtöbbet segíteni a példámmal, ha itt vagyok azok között, akik ismernek, ha mindennap találkozhatok velük. Az óvoda számomra olyan hely, ahol nem csak szakmailag tudom fejleszteni a gyermekeket, hanem jobb emberekké válásukat is támogathatom, hiszen a személyiségük formálásához a szüleik mellett én is hozzá tudok tenni valamit – vallja a fiatal óvodapedagógus.
Az a célom, hogy a gyermekek megismerjék az identitásukat és elfogadják egymás kultúráját, hagyományát, szeressék egymást mint embertársukat, akár barátjukat. Nagyon sokat jelent számomra, hogy minden szülő – legyen akár cigány, akár magyar származású – elfogad. Nagyon jól szokott esni, mikor azt mondják, hogy „a gyermekemet Fáni óvó néni csoportjába iratom”.
Gina nem titkolja, az élete során sokszor találkozott már diszkriminációval. Mély nyomot hagyott benne az az eset, amikor egy kisfiú egy barna színű babának nyomkodta a szemét, közben azt mondogatta: „Dögölj meg, te büdös cigány!” De ami feltette az i-re a pontot, az az volt, amikor az a kisgyermek, aki minden reggel megölelte, megpuszilta, egyszer megkérdezte: „Óvó néni, neked miért barna a bőröd, hiszen csak a cigányok koszos bőrűek?”
Azt hiszem Gina reakciója példaértékű:
– Megöleltem és azt válaszoltam, hogy én is cigány vagyok. Tudtam, hogy ez nem a gyerek hibája, mert amit hall, azt mondja. Eldöntöttem, tennem kell valamit. Beöltöztem cigány népviseletbe, és két nyelven meséltem a gyereknek – magyarul és cigányul. Ezt követően cigány zenére táncoltunk, majd egy körbe leülve beszélgettünk a cigány kultúráról. Amire nem számítottam: egy kislány azt mondta erre, hogy „Óvó néni, akkor nekem van egy cigány barátnőm.” Azóta a saját csoportomban gyakran kétnyelvű tevékenységet tartok, így megismerhetik egymás kultúráit, hagyományait és a saját identitásukat is.
Számomra két üzenet is van ennek a történetnek:
Az egyik az, hogy merjünk álmodni és tenni a céljainkért. Ne engedjünk a visszahúzó erőknek, hanem legyen bátorságunk kiemelkedni abból a helyzetből, amiben vagyunk.
A másik pedig, hogy tegyük félre az előítéleteinket, az ítélkezésünket, hiszen mi sem vagyunk jobbak, különbek másoknál. Ha empátiával odafordulunk másokhoz, felfedezhetjük embertársaink értékeit is.
Forrás / fotó: Szemlélek.net
Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!