Ha tangózok, felcsendül bennem a szólam: jól vagyok!

0

A fiatalságát meghatározta a foci. Azért is szeretett iskolába járni, mert sok új embert, diákot, tanárt ismerhetett meg. Az órák után pedig rohant a labdát rúgni. Ebben az időszakban volt népszerű az ABBA együttes és a Boney M. Az utóbbiban volt egy táncos, akinek minden testrésze ösztönből, szívből mozgott. Energiával, önfeledten, életörömmel és megfelelésektől mentesen mert táncolni. Ki is tűnt a tömegből. Budai László tangótáncművésznek ez lett az első meghatározó élménye a táncról, a zenéről.

László a focizás mellett atletizált is. Fiatalemberként a versenyzés, a rivalizálás jellemezte az életének ezt az időszakát, amelyről a Képmás magazinnak beszélt. Szép lassan erősödött az öntudata is. Azt vette észre, hogy csapatban mindig második, harmadik helyezést ért el. Úgy érezte, nem lesz soha első, ahhoz nem elég jó. Egyre inkább azt kereste, hogy mi az, amiben ő lehet a legjobb.

Fordulatot hozott az életében az a délután, amikor hazafelé ballagott az iskolából. Észrevette, hogy a Művelődési Házba sok lány megy be. Kíváncsi lett. Utánuk ment. Egy jazztáncórán találta magát, egyedüli, félénk fiúként, de ott ragadt, mivel a tánctanár egyfolytában dicsérte. Sikerélménye lett. Járt is rendszeresen az órákra.

Az egyetemen – ahová édesanyja javaslatára ment – a tanulásé volt a főszerep. Egy idő után azonban nem elégítette ki. Kikapcsolódási lehetőséget keresett. természetesen, egy tánciskolában kötött ki. Itt ismerte meg a „Chorus Line”, a „New York-New York” filmek koreográfiáit, a Bob Fosse- és a Michael Jackson-stílust. Újabb sikerélmények érték.

Ekkor derült ki a számára, hogy képekben gondolkodik, fényképez az agya. Azonnal le tudta követni a megmutatott lépéseket, majd egyre inkább hozzárakosgatta a saját, kialakulóban lévő egyéniségét. Elkezdte a saját képére formálni az adott lépést, koreográfiát.

Ahogy belevetette magát a tánc valódi világába, az eredményei is jobbak lettek az egyetemen. Tudatosult benne: mindig kell hogy legyen az életében valami, ami mozgás. Ha mozog, felcsendül benne a szólam: „jól vagyok”!

Minél több hölggyel táncolt, annál inkább felismerte az önkifejezés erejét, hogy a személyiség mindent meghatároz. Mindannyian magunkat hozzuk és adjuk bele a mozdulatokba.

Táncpartnereivel szinte minden versenyt megnyert. Hét évig járták a világot. Versenyeztek Miamiban, Hongkongban, Franciaországban, Németországban, Japánban és Olaszországban is. 1996-ban elnyerték a mambó világbajnoki címet.

A táncklub meghatározó személye volt Pali bácsi, aki olyan volt számára, mintha az édesapja lett volna. Addig nem hagyta békén Lászlót, ameddig ki nem hozta belőle a legtöbbet.

Ő mindig jónak, értékesnek látta, és ez hatalmas erőt jelentett a fiatalembernek.

Pali bácsi mutatta meg neki az argentín tangót, aki a halálos ágyáról is felkelt és eltáncolt vele néhány lépést. László azóta is érzi annak a pillanatnak a varázsát. Amikor világbajnok lett, Pali bácsinak ajánlotta fel a díját.
Nehéz volt elfogadnia, hogy a tanára nem láthatja, mi lett az eredménye az ő tanításainak, ahogy ugyanilyen nehéz volt elfogadni azt is, hogy az édesapja sem lehetett már a részese annak, amikor ő is édesapává vált.

Argentín tangó (fotó: pexels.com)

Annyira vonzotta a tangó, hogy 32 évesen kiment Argentínába is, hogy hiteles forrásból tanulhasson.

László soha nem tartotta magát különösebben tehetségesnek, de a szorgalma és az akaratereje segített elérni a céljait.

Tizenegy év után otthagyta a szakmáját, a villamosmérnöki pályát, hogy a táncnak élhessen. Ebben az időszakban rendkívül pörgős életet élt. Saját bevallása szerint egyszerre szeretett volna sikert, családot, nyugalmat. Persze, ez nem ment.
Hatalmas egóval rendelkezett. Egy idő után rájött, hogy túlságosan el van foglalva saját magával. Ahogyan elkezdett a „lelke épülni”, úgy szorult háttérbe az egója.

Budai László ezt vallja magáról:
Sokáig én sem voltam békében magammal, azzal, ahogyan élek. Egy idő után azonban hagytam, hogy „csak legyek”, tanultam az elengedést, és nem vártam el semmit a világtól. Ezek után született meg a Budai tangó technika.

Ennek a technikának a lényege, hogy megteremtsük a MI-t és az ÉN-t egyben. Azt hiszem minden kapcsolatnak ez a lényege. A MI az az ölelés, az ÉN pedig a te és az én énem, ami külön dolgozik, de a MI-ben találkozunk. Ebben a MI-ben nem vagy sok vagy kevés. Pont jó vagy. Sokszor hisszük, hogy nem vagyunk elegek, ezért álarcokat veszünk fel, de ahhoz, hogy jól táncolj, le kell venned ezeket az álarcokat. Az így létrehozott MI-ben születik meg a figyelem és az együttmozgás szimfóniája, amelyben megtanulsz kapcsolódni, beengedni és elfogadni.

László történetének számomra ez az egyik markáns tanulsága: legyünk képesek háttérbe szorítani az „ént”, hogy megszülethessen közöttünk – emberek között – a MI, az együttműködés szelleme. Azt hiszem, ha ezt az emberi kapcsolatainkban jól gyakoroljuk, sokkal szebb világot tudunk magunk körül teremteni.

Te hogyan látod? Mi a véleményed?

Forrás: Képmás.hu / Kép: Vavrik Dóra

Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here