Karácsony előtt egy héttel találkoztam Piros Adorjánnal és családjával otthonukban. Adorján és a felesége Gabi 4 gyermeket nevelnek. Arról beszélgettünk, mit jelent számukra nagycsaládosnak lenni. Hogyan szokták megélni az adventet és mit jelent számukra a karácsony?
Az elejétől fogva sok gyermeket szerettetek volna?
Adorján: Nem gondolkodtunk előre azon, hogy hány gyermeket szeretnénk. Kezdettől fogva nyitottak voltunk. Minden csemeténk szerelemgyerek. Mindegyikük valamilyen családi esemény végén fogant meg.
Korábban kisebb lakásban éltünk. Két éve vásároltunk egy nagyobb családi házat. A legkisebbik fiunk például a beköltözést követően néhány hónappal született meg ennek az örömére.
Gabi: Jövőre leszünk 10 éves házasok. Az első évfordulónkon már az első gyermekünk, Abigél megkeresztelését ünnepeltük. Vince 6 éves, nagycsoportos óvodás. Fábián 4 éves – ő most bárányhimlő miatt itthon van – és Ambrus pedig 9 hónapos.
Hogyan látjátok a jövőt? Nyitottak vagytok még további gyermekekre?
Adorján: Most nincs bennünk gyermek utáni vágy. Ambrus még annyira kicsi, annyira lefoglal bennünket, hogy ez nem merült fel. Majd meglátjuk, de természetesen nem csak rajtunk múlik.
Gabi: Nagyon kevés idő jut egymásra Adorjánnal. Így most úgy vagyunk ezzel, hogy keressük azokat a kis pillanatokat, amelyeket együtt tudunk tölteni.
Mit jelentett számotokra az advent? Hogyan próbáltok a gyermekek számára olyan üzenetet átadni, amiből ők is táplálkozni tudnak?
Adorján:
Azt tapasztaltuk, fontos megtanítani a gyermekeinknek, hogy várjanak. Ne vágjanak bele egymás vagy a felnőttek szavába. Az advent jó alkalom arra, hogy ezt a várakozást együtt gyakoroljuk.
Megpróbáljuk ezt a készülődést külsőségekben is kifejezni. Készítettünk például egy adventi naptárt, ami egy egész ajtót beborít. A zsebecskéiből veszik ki a gyerekek a szövetdíszeket és rakják a nagy, hímzett karácsonyfára minden nap egyet-egyet. A díszek gyarapodása a fán jól mutatja számukra, hogy egyre közeledik az ünnep.
A kisebbek játékos gyakorló feladatokat kapnak, például színezőt, ami a karácsonnyal kapcsolatos.
Adventi koszorúnkon meggyújtjuk a gyertyát minden vasárnap este egy szertartás keretében. Nagyon élvezik, hogy lekapcsoljuk a villanyt, sötét van és csak a gyertyák fénye látszódik. Együtt imádkozunk. Ez kapcsolódik egyébként ahhoz, amit az év minden napján csinálunk, amikor imádság keretében elmondjuk egymásnak, miért adunk hálát. Először mi felnőttek kezdjük, majd becsatlakoznak a gyerekek is a maguk hálaadásával.
Emlékszem, Fábián valamelyik nap azért adott hálát, mert lehullott a hó és el tudtunk menni szánkózni. Egy másik nap pedig azért örült, mert az óvodai karácsonyi játékban a pásztor szerepét kapta. Ilyen apró, egyszerű eseményekért, történésekért, érzésekért is hálát tudnak adni és ez jó dolog.
Mellesleg számomra, szülőnek is hasznos információ, mert tudomást szerzek arról, hogy egy adott nap, mi az, ami a gyermekemnek fontos volt, ami megérintette.
Nagyszerű dolog, hogy a gyermek megtanulja értékeli mindazt, ami van, ami történik vele.
Számunkra nagyon lényeges érték, hogy a gyerekek napi szinten gyakorolják az egymásra való odafigyelést. Folyamatosan kapcsolatban legyünk egymással, nem csak néha-néha értesülni arról, hogy mi is történt az óvodában vagy az iskolában.
Az odafigyelésnek köszönhetően nyilvánvalóvá válik, hogy kinek, mi a fontos. Így könnyebb megajándékozni egymást. Ha az egyik gyerek nagyon szeret szánkózni, akkor számon tartjuk, hogy a szánkózás semmiképpen se maradjon ki a programból.
Mivel Fábián bárányhimlő miatt nem tudja az óvodában eljátszani a szerepét, ezért elkértük az óvó nénitől a betlehemes előadás szövegét. Megtanuljuk és itthon előadjuk. Sőt, akik eljönnek hozzánk az ünnepek alatt vendégségbe, nekik is szívesen bemutatjuk a műsort.
Az is a felkészülés része, hogy a gyerekek kiveszik a részüket – a maguk módján – a házimunkából. Segítenek a tálalásban, az elpakolásban, a ház körüli munkában (söprögetésben, hólapátolásban). Biztatjuk őket, de maguktól is szívesen segítenek.
Mi lehet a titka annak, hogy ilyen szorgalmasak és együttműködőek a gyerekek?
Adorján:
Azt gondolom, hogy játéknak kell eladni a munkát is. Az alma felszedése a fa alól, az például a gránátok összegyűjtése volt a harcmezőről. Ez nagyon tetszett nekik.
Ez a játékosítás az, ami segít bennünket abban, hogy motiváljuk a gyerekeket a feladatok elvégzésére.
Aztán az is előfordul, hogy mi szülők kifejezzük feléjük, hogy szükségünk van a segítségükre. Ilyen nagy családban nem is tudnánk az együttműködésük nélkül mindent elvégezni, ketten Gabival.
Szerintetek, mit lehet megengedni a gyerekeknek és mit nem? Mennyire legyünk szigorúak, szabálykövetők és mennyire engedékenyek?
Adorján:
Mindegyik gyerekünk másból érzi azt, hogy szeretjük. Más a fontos számukra, másra van szükségük. Nagy erőfeszítést igényel a részünkről (szülők részéről), hogy felismerjük ezt. Nem ment könnyen.
Van olyan eset, amikor az egyiknek megengedek valamit, a másiknak pedig ugyanazt nem engedem meg. Most Vince jut szembe, aki nagyon tudja azt, hogyan kell a határokat feszegetni. Ezáltal több feladatot is ad nekünk.
Másrészt azt is próbáljuk gyakoroltatni velük, hogy engedjenek időt arra, hogy egy picit mi is tudjunk kettesben lenni, beszélgetni a feleségemmel. Vagy éppen engedjenek időt egymásnak. Ha például Abigél hazajön az iskolából és maga akar lenni a szobájában, akkor azt tartsák tiszteletben, ne nyaggassák.
Vannak persze alapszabályok, mint az, hogy nem beszélünk csúnyán, őszintén kérjünk bocsánatot. Azt gondolom, hogy nem vagyunk szigorúak, de igyekszünk következetesek lenni.
Ti, felnőttek, hogyan éltétek meg az adventi időszakot?
Adorján: Az volt a tervünk, hogy hetente egyszer én megyek el rorátéra, hajnali szentmisére, hetente egyszer meg Gabi. Ebből az lett, hogy csak Gabinak sikerült eljutnia. De ez is nagy öröm. A gyerekekkel való készülődés egyúttal számomra is töltekezést jelent.
Gabi: Most, hogy itthon vagyok a legkissebbel, kicsit tudatosabban élek, de azért az idő kiszalad a kezemből néha. Már most összeírtuk, hogy mit fogunk főzni. Jól állunk az előkészületekkel.
Nálunk az a szokás, hogy a karácsonyfát szenteste délelőttjén közösen díszítjük fel a gyerekekkel az angyaloknak, akik azon az estén szoktak járni és hozzák az ajándékokat.
Nagyon modernek vagyunk, mert a boltban le kellett fényképezni azt a játékot, ami tetszett és azt emailben küldtük el az angyaloknak.
Az ajándékok értékét illetően vannak-e elvárások a gyerekeknek? Mi az, ami számít nekik?
Adorján:
Mivel igyekszünk velük folyamatosan kapcsolatban lenni és odafigyelni rájuk, így az ajándékok személyesek tudnak lenni. Nekünk ez a legfontosabb az ajándékokat illetően, nem is a pénzbeli értéke.
Nagyon jó, hogy ezt az örömöt – amit látunk rajtuk e miatt – minden ajándékozásnál átélhetjük velük.
Nem az a szempont nálunk, hogy minél drágább, annál jobb az ajándék. Volt olyan évünk, amikor kicsit kellemetlenül is éreztük magunkat, mi szülők, mert például a rokon vagy a nagyszülő drágább meglepetést hozott, mint amit mi vásároltunk.
A gyerekek mennyire szokták egymást meglepni egy rajzzal vagy valami apró figyelmességgel?
Adorján: Főleg anyai biztatásra – szülinapok esetében – nagy örömmel ötletelnek és készítenek valami jelképes apróságot testvéreiknek.
Egyik reggel arra ébredtem, hogy egy sárga post it volt az ágyam mellett a falon, amire Abigél ráírta: „Szeretlek apa. Sőt, imádlak”. Ő ezzel a kedvességgel fejezte ki a szeretetét.
Gabi:
Nagyon figyelmesek egymásra, én azt látom. Ha orvoshoz megyek valamelyikkel és kap matricát, soha nem jön el úgy, hogy ne kérjen a testvéreinek is.
Vagy ha boltba megyek az egyikükkel, mindig szól, hogy vegyünk valami édességet a többieknek is. Tehát, az év során is nagyon odafigyelnek egymásra.
A szenteste, a karácsony hogyan történik nálatok?
Adorján: Délelőtt feldíszítjük a fát, aztán ebédelünk halászlevet és mákosgubát (ami Fábián kedvence). Utána elmegyünk a kisgyermekes családok miséjére, melyet Kondé Lajos, a Dóm plébánosa mutat be a Katolikus Házban.
Mivel a feleségem és a három fiam görögkatolikus, így idén oda megyünk szenteste délutánján ünnepelni. Csodák csodájára, mikorra hazaérünk mindig megjönnek az angyalok és meghozzák az ajándékokat, amelyeket közösen kibontunk. Aztán megpróbáljuk őket időben lefektetni és másnap elmegyünk a nagyszülőkhöz Szabolcsba. Most a betegség miatt ez elmarad.
Az ünnepek alatt aztán találkozunk a szélesebb rokonsággal is. Ezért bátran mondhatom, hogy nagy családi ünnep nálunk a karácsony.
A szünetben szeretünk közösen játszani, társasjátékozni, kártyázni vagy elmegyünk korcsolyázni.
Milyen embernek tartjátok magatokat?
Adorján:
Ahogy meghallottam a kérdést, az jutott eszembe, hogy én egy boldog embernek tartom magamat. Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, jól érzem magam a bőrömben, nem cserélnék senki mással.
Természetesen, vannak nehéz időszakaim a munkahelyen is, a gyermeknevelésben is. Vannak problémák, amelyekre nincsenek rögtön válaszok, azokat megszenvedem én is. A házasságunkban is vannak helyzetek, amikor nem találjuk a megoldást. Ezekkel együtt tartom boldog embernek magam.
A nehézségek mind olyan lépcsőfokok a fejlődésben, amelyekből rengeteget lehet tanulni.
Gabi: Úgy érzem, hogy mindaz, amit Adorján mondott, mindannyiunkra jellemző. A gyerekeken is az látszik, hogy jól érzik magukat a „bőrükben”. Ezt mondják az óvó nénik is, akikkel kapcsolatban vannak a gyerekek.
Mit tartottok a legfontosabb értéknek az életetekben?
Adorján: Klasszikus értékeket is mondhatnék, mint a tisztesség, a becsület, az odafigyelés.
Ami azonban a leginkább vezérelvünk, ami a családunkra jellemző: kapcsolatban lenni.
Ápolni, őrizni, táplálni az egymás közötti kapcsolatunkat a családon belül: gyerekek egymás felé, szülőknek a gyermekek felé, illetve időt szánni az Istennel való kapcsolatra is. Fontos, hogy megéljük az életet, amennyire csak tudjuk.
Érdemes megnézni az interjú videófelvételét, mert még jobban bepillantást nyerhetsz a család életébe (Fábián is elmondja az élményét):
Ha tetszett a történet, igényeld az
ÉLETUTAK ingyenes hírlevelet!
Az igényléshez kattints ide »