József, a hazai kovászos kenyér iparágának megteremtője

0

Itt az aratás ideje. A gabona betakarítása a hazai élelmiszertermelés meghatározó eseménye. Ha megfelelő mennyiségű és minőségű a búza, a rozs, az árpa, akkor megnyugodhatunk, mert minden magyar család asztalára kerülhet finom kenyér.
Vajda Józseffel, a magyarországi kovászos kenyér iparágának megteremtőjével, a Kenyérlelke fesztivál megálmodójával és a Pékműhely vezetőjével készített interjút a Képmás.

– A kenyér olyan, mint a gyerek: mindennap más és más. Egy gyermeket sem nevelni, hanem szeretni kell, ugyanígy van a kenyérrel is: az időnk, az odafigyelésünk nélkül nem lehet elkészíteni” – vallja József.

Vajda József szociológus diploma megszerzése mellett pedagógiai tanulmányokat is folytatott és van építőipari technikusi és pék végzettsége is. Azt mondja, hogy amikor a feleségével belefogtak itthon a pékségük kialakításába, sehol nem lehetett igazán jó kenyeret kapni. A Pékműhellyel az elsők voltak Magyarországon, akik elhagyták az élesztőt és elkezdtek kovásszal dolgozni. A legtöbben azt mondták rájuk 2010-ben, hogy „nem  normálisak”.

Megtörtént, hogy kijött hozzájuk az ÁNTSZ, és megkérdezték tőle, a kovászra mutatva: „Mi ez a rothadt tészta?” És felszólították, hogy dobja ki.
Fejér megyében épül egy ház, ahol oktatói tevékenységet szeretne folytatni. Az oktatás számára azt jelenti, hogy aki tanulni akar, az megtanulja azt, amire szüksége van. A kenyérkészítés például olyan tevékenység, amelyet nem lehet könyvekből elsajátítani, azt egyszerűen csinálni kell.
A tanuló az egykori céhlegényhez hasonlít. Régen úgy mondták ezt, hogy „a tudást el kell lopni”. Ő sem tanít senkit. Ha valaki akar, akkor kérdez. Látja a munkafolyamatokat, és ha érdekli, elsajátítja. Meggyőződése, hogy olyasvalakit fölösleges megtanítani valamire, akit az adott téma nem érdekel.

Amikor Józsi visszaemlékezik az élete eddig megtett szakaszára, így fogalmaz:
Nagyon jó az életben „bemenni egy-egy zsákutcába”. Azért kell bemennünk, hogy tudjuk, hogy oda többet már nem akarunk eljutni. Így történt velem is: voltam profi sportoló, éltem külföldön, dolgoztam építőiparban, most pedig kenyeret sütök. Az alkotás öröme viszont mindezeken átível, mert nem pusztán egy állomás az életben, hanem azt jelenti, hogy amikor dolgozunk, valami újat teremthetünk. Ez nagyon motivál. Az, hogy valaki kenyeret készít másoknak, cipőt javít vagy hidat épít – mind ugyanarról szól.

József hitvallásához tartozik, hogy nem lehet vállalkozni pusztán a pénzért. Ő csak olyasmit ad el, amit szeret, hazavisz és odaadja a gyerekének és a feleségének. Neki nem a fogyasztó elégedettsége vagy a termék eladhatósága a cél, hanem maga a munka.

Az üzletemben én „otthon vagyok”, és ha bárki nem vendégként, hanem fogyasztóként viselkedik, azt én nem látom szívesen. Egy apróság, de ide tartozik, hogy mi csak pohárból, csészéből adunk innivalót, kávét. Eldobható papír- vagy műanyag pohárból nem szolgálunk ki.

Vajda József ezt képviseli: az ember csinálja azt, amit szeret, higgyen a maga erejében, a Teremtőben és a munkája értelmében – és akkor meg fog tudni élni.

Az emberek nem feltétlenül érzik annak szükségét, hogy közel kerüljenek a teremtett világhoz. Ők arra vágynak, hogy egyenek. Az a gond, hogy elhisszük, hogy meg kell vennünk azt a terméket, amelyik szépen be van csomagolva. Ehelyett én azt mondom, hogy olyan enni és innivalót érdemes csak megvásárolni – esetleg megtermelni – amelyik valóban élelmiszer. Azaz élőlény. Miért gondoljuk, hogy ha minden élőlény élő eledelt fogyaszt, pont az embernek nincs erre szüksége?

A Pékműhely vezetője úgy gondolja, hogy nagyon sok az egymástól elidegenedett, pusztán a saját céljaiért futkosó ember. Mindenki szeretne egy jobb világban élni, de mégis nagyon kevesen élnek úgy, hogy az megvalósulhasson. Ehhez az kell, hogy azt csináljam, amit én szeretnék, és ne azt, amit mások mondanak nekem. Ez az én életem. Az egyetlen életem.

Kell ehhez bátorság, de önmagában az nem elég. Ha valaki elkezd úgy élni, ahogyan ő szeretne, akkor biztos lehet abban, hogy falakba és ellenállásba fog ütközni.

Forrás: Képmás.hu / Fotó: Magyar Konyha

Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here