Ma reggel egy animált gyertyás képet láttam a neten, elsőre elakadt a lélegzetem, hogy ki halt meg már megint? Majd megnyugodva láttam, hogy a kép nem gyászra, hanem egy karácsonyi gyertyára utalt. Küzd az emberiség, mert ahogy Brennan Manning is mondja „A kor kísértése, hogy jól nézzünk ki, anélkül, hogy jól lennénk.”
Az idei karácsony az, amire tavaly még nem számítottunk, s az idei Advent az, amiben küzdünk, hogy érezhessük az ünnep hangulatának illatát. Hogy vagyunk? A mai napra már több mint nyolcezer halottunk van a koronavírus miatt. Fel sem foghatjuk igazán, hogy ez hány ezer gyászolót jelent az országban ezen a karácsonyon.
Legtöbb elvesztett szerettünktől nem volt időnk elbúcsúzni, bocsánatot kérni, megköszönni és egy utolsó „Szeretlek”-et fülébe súgni. Ezen a karácsonyon nem megyünk nagyszüleinkhez, hogy el ne veszítsük őket, nem megyünk szüleinkhez, hogy ne kockáztassunk, s nem jönnek gyermekeink, unokáink, hogy elkerüljük a bajt. Az idén tömegek ünneplik egyedül a karácsonyt, s csillagszórók helyett fájdalmasan fekete karácsonya lesz a gyászolóknak.
Mindeközben szól a karácsonyi zene, tódulnak képernyőinkre a reklámok, él a látszat, hogy ünnepelünk, s hogy minden rendben van.
Nem kell jól kinézni. Nem kell álarcokban ünnepelni. Nem kell méltósággal mosolyogni, hogy jól vagyunk, akkor sem, ha a kor kísértése az, hogy jól nézzünk ki! Amikor megengedjük szemünknek, hogy sírjon, hogy tekintetét az égre emelve kiáltsa miértjeit, akkor az egyik legnagyobb bátorságot vállaljuk be, a bátorságot a hitelességhez! Nagy kihívás ez, hisz máz borít mindent.
A siker máza, az elbírom máza, az erős vagyok máza, a hívő nem szenved máza, a „megmutatom nektek, hogy hogyan kell ezt jól csinálni” máza.
De máz nélkül emberibb a gyász. Máz nélkül tiszteljük az életet, máz nélkül hitelesen tiszteljük annak az életét, aki áldás volt, aki hiányzik, aki már nincs közöttünk. Máz nélkül egyben saját lelkünket is tiszteljük, a lelkünket, akinek fáj, akinek hiányzik, aki tombolna, ha tudná hogyan.
Máz nélkül emberek lehetünk, akiknek legnagyobb értéke, hogy lelke van, mely kötődik, mely szeret, mely emlékezik, mely lelki örökséget visz tovább őseitől, szeretteitől, kapcsolataiból, házastársától, gyermekétől. De máz nélkül mindig nehezebb, különösen akkor, mikor a kor kísértése a máz.
Milyen lenne, ha jellemzőnkké válna a hitelesség? Akkor mernénk leülni a fa alá és sírni. Akkor mernénk azt mondani, a „Hogy vagy?”-ra, hogy „Nehezen, mert küzdök, mert csak pislákol lelkemben az élet, mert az övé már e földön kialudt”. Milyen lenne, ha jellemzőnkké válna a hitelesség? Akkor le tudnánk ülni és alázattal hallgatnánk a gyászolók miértjeit, és emlékezéseit. Akkor nem akarnánk se jól kinézni, se gyorsan vigasztalni, se racionális eszmefuttatásokba menekülni, mert helye lenne a sírásnak is és a csendnek is.
Az egészséges gyász az hiteles gyász, amiből majd idővel újra kicsírázhat az élet. Szerettem volna karácsonyi csillagfényest írni ezen a karácsonyon, de nem sikerült, csak karácsonyi gyertyafényest. Talán az idén nem kell jól kinézni. Lehet sírni vagy csendben ülni, lehet fát nem állítani és emlékezni az áldott évekre, napokra, kedvességekre, lelki kincseinkre. Lehet a gyászolók mellett csöndben ülni a porban, s hallgatni könnyeik zuhatagát, s lehet nem adni tanácsot, se üres vigasztalást. Lehet kérdezni és elviselni válasznélküliségünket.
Mert a gyászra karácsony igazi értelme ebben van: Fiú születik, akinek neve Immánuel, azaz Velünk az Isten. Ha igazán ünnepelni akarunk, akkor azt hitelesen érdemes.
Megköszönve annak az életét, aki hiányzik, engedve lelkünk fájdalmas kongását, s belekapaszkodva az újra találkozás reményébe. S a gyászolók mellett állók karácsonyának hitelessége a Krisztusi jellem vonásainak felöltésében van, Immánuel képmására formáltatva – Immánuel a gyászolókkal a porban, Immánuel a szenvedők könnyeit elviselve, Immánuel a fájdalmas veszteségtől üresen kongó lelkeket átölelve, így lehetünk Immánuel megtestesítői.
Akár gyászolunk, akár vigasztalunk nem kell jól lennünk, nem kell jól kinéznünk, lehet Isten karjaiba roskadnunk, mert neve Immánuel, velünk az Isten.
Tapolyai Emőke
Forrás: Kandela Központ facebook oldala