Megtanultam, milyen törékeny az élet

0

Néhány éve, 21 éves koromban, éppen egy focimeccsről indultunk haza, amikor kora délután a nagy viharban hirtelen megcsúszott az autó, és a sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett.

Az autó vezetője deréktól lefelé lebénult, aki mellette ült, annak a lába tört el és megrepedt a bordája, a harmadik utasra pedig rászakadt az ajtó és a medencéje sérült meg. Én hátul ültem, és kiestem az ajtón. Súlyos fejsérüléssel, agyödémával, agyvérzéssel és nyakcsigolyatöréssel szállítottak a kórházba. Ezután három hétig voltam az intenzív osztályon altatásban. Itt próbáltak felébreszteni, de még vissza kellett tenni a lélegeztetőgépre. Ekkor az orvosok nem sok estélyt láttak a felépülésemre.

Családom, barátaim végig mellettem álltak. Talán ennek a támogatásnak volt köszönhető, hogy a kórházból a rehabilitációs intézetbe kerülve hamar a gyógyulás útjára léptem. A rendszeres gyógytornának hála, nagyon gyorsan fejlődtem.

Az utolsó két hétben, amikor már a gyógyszereket sem kellett szednem, csak arra vágytam, hogy hazajöjjek. A nyakmerevítő azonban rajtam maradt. Ezután több eltérő orvosi véleményt is meghallgatva, végül úgy döntöttünk, nem megyünk bele a nyakcsigolyaműtétbe. És mint később kiderült, jól tettük.

Az élet nem állt meg, folytattam a sportedzői iskolát, majd a személyi edzői oklevelet is megszereztem. Valami mégis hiányzott az életemből. Ezután határoztam úgy, majdnem három év után, hogy újra visszamegyek a pályára focizni. 

Ezért is örültem, amikor az egykori csoporttársaim elhívtak egy edzésre. Sok idő telt el azóta, hogy utoljára fociztam, így fogalmam sem volt, mi lesz velem a pályán, bele tudok-e még úgy rúgni a labdába, ahogy régen. 

Nagyon élveztem. Ez az élmény még több erőt adott nekem, és úgy érzem, hogy készen állok folytatni egykori életemet, szeretnék versenyszerűen focizni. De azóta sokkal óvatosabb vagyok, hiszen a balesetből megmaradt hegek mindennap emlékeztetnek arra, milyen törékeny az élet. 


GONDOLATOK – KÉRDÉSEK

Hányszor megfogalmazódik bennünk az életünk során, egy-egy trauma után: “fogalmam sincs, mi lesz velem, mihez kezdek, hogyan fogom folytatni”. Tetszett az, hogy Rebekát ezek a kérdések a cselekvésben nem “bénították le”. Mégis belevágott.
Mi történt? Az élmény erőt adott neki.
Ne hagyjuk, hogy “lebénítson” minket egy-egy kudarc, egy fájdalom! Merítsünk erőt valamiből és induljunk tovább!


Ma már inkább a jelennek élek. Akkoriban nagy álmodozó voltam, komoly terveim voltak, külföldön szerettem volna hivatásos futballista lenni. Már másképpen látom, tudom, hogy nem érdemes nagyon előre tervezni. Mindig kell lennie a, b és c verziónak, mert bármikor felborulhat a biztosnak hitt álmom.

A sok szeretet és az imák segítettek. Az összes izmomat elveszítettem a rehabilitáció során, amit újra kellett építenem. Ez három év alatt sikerült, s mindezt csak a folyamatos edzéssel és gyógytornával tudtam elérni.

Szeretném megosztani mindenkivel, hogy nincs lehetetlen, és mikor ott voltam a rehabilitáción, s tükörbe néztem, azt gondoltam, hogy nekem nem szabad most meghátrálni, feladni. Csinálnom kell, még ha néha fáj is. Mert nem lehetek itt örökké. 

GONDOLATOK – KÉRDÉSEK

A pozitív életszemlélet nem a “felhőben járást” jelenti. Van, amikor a pozitív életszemlélet küzdelmet, kitartást jelent. Neked mit jelent a pozitív életszemlélet? Az életed mely részéből tudnál erőt meríteni?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here