Panka ebben a részben a szűkebb környezetéről, a vendéglátó családról, illetve a helyi szokásokról árul el néhány igen érdekes információt.
– A cserediák-társamat Martinának hívják és 15 éves lesz ősszel. Sokszínű lánynak ismertem meg. Aktívan focizott, amit egy térdsérülés miatt abba kellett hagynia az idén. Ez nagyon megviselte, kicsit depressziós is lett miatta. Annak ellenére, hogy szereti a fiús sportokat, nagyon csajos. Sokat lóg a barátnőivel, folyton bulikba jár, ruhákat vásárol. Hozzám nagyon kedves, törekszik rá, hogy jól érezzem magam.
Szeret kézimunkázni, hímez. Több alkotása is díszíti a házat. Ezek egy része félig van csak kész, mert elmondása szerint hamar elfogy a türelme.
Bizonyos szempontból hasonló a személyiségünk, mert ő is maximalista. Így sokat tanul délutánonként. Emiatt a család többi tagjával tudok több időt eltölteni.
Szerintem a cserediákságra hamar, hirtelen mondtak igent. Olyan érzésem van, mintha a szülei beszélték volna rá Martinát. Viszont Európát, Magyarországot szeretné megismerni, így remélem, ha télen nálunk lesz, akkor aktívabban vesz majd részt a programokon. Most a városnéző kirándulásokra nem jött el, de ez abból adódhat, hogy nem szeret annyira kimozdulni.
Örülök, hogy nagycsaládhoz kerültem, mert így sosem vagyok egyedül. Például Martina húgával és öccsével társasjátékozni szoktam. Többféle kártyajátékra megtanítottak már. Ők elkísértek a városnéző túráimra is.
Milyen a kommunikációtok? Mennyire érted őket és ők téged?
Már nagyon sok mindent megértek. Persze, az iskolában a nyelvtan és a biológia óra szakszavait még nem teljesen, de a többi tantárgyét igen. Így jobban oda is tudok figyelni a tanárra.
Az emberekkel is jól megy a kommunikáció, amíg nem beszélnek túl gyorsan. Inkább azzal van bajom, hogyan tudom kifejezni magam. A Chilében beszélt spanyol eltér az eredetitől.
Például mondok egy általam tanult spanyol szót és azt ők nem értik. Ilyenkor próbálom körülírni angolul, spanyolul, és a végén mindig sikerül megértetnem magam.
Ez fordítva is érvényes. Nekik is vannak szavaik, melyeket én nem ismerek, de így-úgy elmagyarázzák, amit mondani akarnak. Akcentusukról annyit, hogy az „s” betűket kihagyják a szavakból. Illetve sok szó mögé odateszik a kicsinyítő képzőt, az „ito”-t. Pl.: chiquitito, ami kicsike, még a picinél is kisebb.
A ház körüli teendőkben részt veszel? Házimunka?
Dehogy is! Itt senki se csinál semmit. Két házvezetőnőjük van, akiket családtagként kezelnek. Mintha két nagymama élne még velük. Eleinte furcsa volt, hogy még a tányéromat se kellett elvinnem a mosogatóhoz, mindent megtesznek helyettem, de most már kezdek hozzászokni.
Van néhány, számomra furcsa helyi szokás itt.
Például elmentünk egy családi kirándulásra, ahol meglehetősen sokszor ettünk. Reggel kétszer reggeliztünk. Már az indulás után az úton is ettünk. Délután kettőkor ebédeltünk, de öt órakor is. Hazaérve pedig minimum kétszer vacsoráztunk.
Nekem ez kicsit sok volt, de azért én is ettem, nehogy sértésnek vegyék. Így is megjegyezték, hogy nálunk mindenki keveset eszik?
A másik érdekesség: itt illik késni. Azt veszik furcsának, ha pontosan érkezel.
Ez vonatkozik az elindulásra is. Ha azt beszéljük meg, hogy 10-kor indulunk valahová, akkor abból dél is lesz. A „kis időn belül” alatt ők 2-3 órát értenek. Ez is a lazaságukat mutatja.
A lakókörzetünkben szinte mindenki ismer mindenkit.
Például, ha az iskolából megyünk haza autóval, sokszor felveszünk ismerős diákokat és hazavisszük őket.
A könyék jellemzője, hogy az utcák elején kapuk vannak, meg természetesen a lakóházaknak is van kapuja. Így egy utcába csak az tud bemenni, aki ott lakik.
Itt 5000 nm-es telkeken vannak családi házak, minimum egy medencével.
Ez egy gazdag, számomra sznob környezet. Az iskolában a diákoknál eddig csak iPhone telefont láttam.
Megkaptam már a diáktársaimtól, hogy: látják, új a telefonom, igaz nem Apple-termék, de már majdnem olyan jó, mintha iPhone lenne.