Büszke a Down-szindrómás édesapjára

0

Down-szindrómás édesapjának köszönheti az orvostanhallgató, hogy eljutott az egyetemig. Sader Issa semmit sem változtatna meg az életén, vagy Down-szindrómás édesapján. Hálás a sorsnak, hogy egy olyan apa nevelte fel, aki segített neki megvalósítani az álmát.

Sader Issa semmit sem változtatna meg édesapján. Szerencsésnek érzi magát, amiért egy ilyen apa nevelte fel – nyilatkozta a Metronak.

A szíriai Jadon, fia szerint csodálatos apa, férj és családi vezető. A fiatal fogorvostanhallgató azt mondta kizárólag az apjának köszönheti, hogy eljutott az egyetemig.

„A tanulmányaim alatt mindenben támogatott, anyagilag, pszichésen és minden tekintetben.”

Issa azt mondta, hogy a legtöbb közösség hajlamos a Down-szindrómás embereket kiszolgáltatottnak látni, pedig az ő édesapja keményen dolgozott, hogy mindent megteremtsen a családjának, éppúgy mint egy egészséges ember.

”Apám mindig is arra ösztönzött, hogy tegyek meg mindent azért, hogy a legjobb ember legyek, és keményen dolgozzak meg mindenért. Bármit megtennék azért, hogy ő büszke legyen rám”

Azt hiszem sikerült, mert amikor idegen embereknek azt mondja: „a fiam orvosnak tanul” látszik a büszkeség és az öröm a szemében.

Egy kicsit olyan, mintha azt mondaná: „Down-szindrómám van, de felneveltem a fiamat, és mindent megtettem annak érdekében, hogy orvos legyen, aki embereket kezel.”

„Egy Down-szindrómás ember életében, így apámnál is, a társas kapcsolatok sokkal tisztábbak, hiszen ők mindenkit szeretnek, tényleg szívből, így őket is szereti és tiszteli mindenki”- magyarázta a fiatal orvostanhallgató, majd hozzátette:

„a legtöbb nő retteg a gondolattól, hogy terhes lesz és Down-szindrómás gyereket szül. Ha a mamám is így gondolta volna, és elvetette volna a gyerekét, akkor most én sem lennék itt” – zárta szavait az egyetemista.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu / fotó: Sader Issa facebook oldala

***

Azt hiszem az élet sokkal több annál, mint amit sokszor látunk, érzékelünk belőle.
Számomra ez a történet azt is megmutatja, hogy kövessük a szívünk hangját, ahogyan a mama is tette. Ha így teszünk, csodálatos dolgok fognak megszületni az életünkben.

A másik szép példa számomra a Sader Issa viselkedése, aki nem szégyelli, hanem hálás dawn-kóros édesapjának, hogy dolgozott érte. Mennyi mindenért hálásak lehetünk mi is!

Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here