Nagy figyelem fókuszálódik arra a fiatalemberre, aki sportolóként egyre nagyobb sikereket ér el. Ő Szoboszlai Dominik labdarúgó, aki jelenleg nem csak a Salzburg csapatában focizik, hanem a magyar válogatottban is. Lássuk csak, mi vezetett oda, hogy a 20 éves tehetség iránt ilyen óriási az érdeklődés a nagy európai klubok részéről.
Hogyan is kezdődött a pályafutása, aminek egyébként még nagyon az elején jár?
Dominik azt mondta magáról, hogy amint megtanult járni, már focizott is. Édesapja kezdte el edzeni, aki korábban profi futballista volt. 15 évesen meghívást kapott a magyar korosztályos válogatottba. Utána a salzburgi játékos megfigyelők Ausztriába vitték. A “csiszolatlan gyémánt” négy év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a salzburgi akadémián. Az akadémián elvégzett munka nélkül biztos nem jutott volna el idáig.
Úgy emlékezett vissza, hogy mindig többet kértek tőle, mint bárki mástól. Tudta, többet kell dolgoznia. Minden nap órákon keresztül volt a pályán és gyakorolt a labdával. Ez volt számára a legfontosabb.
Itt tanultam meg a filozófiát, a feltétel nélküli győzni akarást. Amikor ide kerültem, két-három játékos volt a posztomon. Többet kellett dolgoznom, teljesítenem, többet futni és többet akarni. Csak úgy tudtam játszani, ha ezeket megteszem – idézte fel a kezdeteket Szoboszlai Dominik.
AJÁNLÓ![]() |
Előbb két évig FC Lieferingben játszott a másodosztályban, 2018-ban a Red Bull Salzburg felnőtt csapatához került, majd 2019-ben az év játékosa lett az osztrák Bundesligában.
Hónapok óta téma a nemzetközi sajtóban Szoboszlai esetleges csapatváltása. Legutóbb klubedzője egy podcast adásban elárulta, szerinte már a télen távozhat. Azt is elmondta, mi játszódik le a fejében a következő lépés(ek) meghozatala előtt.
– Ettől egyáltalán nem vagyok ideges. Jönni fog magától, ez az élet rendje. Meglátjuk, mi lesz velem – fogalmazott Dominik.
Ahogy elmondta: fontos számára, most igazán megmutassa magát a Bajnokok Ligájában, gólpasszokat adjon, gólokat szerezzen vagy csak játsszon jól.
Úgy gondolom, sokat lehet tanulni ettől a fiatalembertől, ugyanis az álmait, vágyait – hogy nagy játékos lehessen – le tudja bontani kis, apró lépésekre azzal, hogy megfogalmazza, adjon minél több gólpasszt, rúgjon gólt, vagy csak jól játsszon. Ezek a tettek a hétköznapokban nem tűnnek elérhetetlennek, megvalósíthatóak – persze dolgozni kell érte -, de ha minden erejével törekszik gólpasszokat adni, akkor valószínű, hogy egyre többször sikerül is. Így, lépésről-lépésre közelebb kerül a céljához.
Nagyon sok fiatal tehetség a pénz bűvöletébe kerül. Arra törekszenek, hogy egyre több legyen az anyagiakból, minél többet keressenek. Dominik viszont úgy gondolja, hogy az a legfontosabb, hogy játsszon, és ezzel együtt megkapja az esélyt a bizonyításra. Bízik a képességeiben.
Számára nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy tudjon játszani, mert amikor játszik, a pénz automatikusan jönni fog.
Forrás: csakfoci.hu Fotó: goal.com