Ez a betegség derékba törte az életemet

0

Vannak sorsfordító események az életünkben, amikor már nem folytathatjuk úgy az életünket, mint azelőtt. A pozitívumoknak nagyon örülünk, viszont történhetnek tragédiák, betegségek, balesetek is, amelyek, ha nem vigyázunk tönkretehetnek bennünket.

Kruchió Evelin egészen fiatalon kényszerült változtatni az életén. 15 évesen, korcsolyázás közben elesett, és olyan súlyosan beverte a fejét, hogy stroke-ot kapott.

„Nem éreztem a karomat, és amikor megszólaltam, a beszédem teljesen érthetetlen volt, nagyon megijedtem” – emlékezik vissza a Képmás Magazinnak adott interjúban.
Mélyaltatásban tartották, de az orvosok nem tudták megmondani, mi okozza a tüneteit. Ezt követően még fél évig kezelték kórházban.

Evelin korábban aktívan sportolt, így különösen is megviselte, hogy kerekesszékbe került. Plasztikai műtéten esett át. A gimnáziumi tanulmányait is abba kellett hagynia. A barátai közül sokan eltűntek mellőle.

Érthető, hogy lelkileg nagyon megtört. Sokat sírt, de aztán rájött, hogy muszáj új célt, értelmet találnia az életének.

Járt gyógytornászhoz, logopédushoz, esti tagozaton leérettségizett, majd ékszerbecsűs képesítést is szerzett. Az állapota sokat javult az elmúlt években. Munkát akart találni magának, hogy ne csak a rokkantnyugdíjából éljen. Hála Istennek, az elhelyezkedésben stroke-ja nem jelentett akadályt. Dolgozott kávézóban, futárszolgálatnál is.
Amikor teheti sportol, kondizik, lovagol. Az utóbbi azért is fontos, hogy javítsa egyensúly érzékét.

Engem nagyon megdöbbentett, hogy amikor Evelin bajba került, elpárologtak mellőle az addigi barátok. Pedig ilyen helyzetben a bátorításukkal, szeretetükkel gyorsíthatták volna felépülését.

Azt hiszem, ez az eset is bizonyítja, hogy figyeljünk oda azokra az emberekre a környezetünkben, akik valami miatt segítségre szorulnak, mert soha nem tudhatjuk, mikor kerülünk mi is hasonló helyzetbe!

A másik fontos tanulsága ennek a történetnek, hogy a legreménytelenebb helyzetben is találjunk célt és értelmet az életünknek!

Forrás: Képmás.hu / Fotó: Fekete Fanni

Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here