Tóth Árpád, ének-zene tanár, karnagy és művészeti vezető (a Csíkszerda közösségi kórus vezetője). Mindent elsöprően vicces és egyben felemelő előadása a közös éneklés erejéről, közösségformáló szerepéről szólt. Egy átlagembernek tűnik vagy mégsem az?
Csodálattal néztem a rövid előadását: micsoda hit és meggyőződés van benne …
Közben olyan gondolatokat mond, amelyek bizonyára a te szemléletmódodra is hatással lesznek.
Nézd csak, hogyan „mozgatja meg” az embereket …
Számára az éneklés, mint létforma gyakorlása már az iskolában elkezdődött, ahol megmosolyogták, mert állandóan dúdolt – utcán, szünetben, sőt, még álmában is.
Innen egyenes út vezetett a Magyar Rádió Gyermekkórusába, majd a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol zeneelmélet és hárfa szakon végzett. Ezután a Zeneakadémia következett, ahol nem kevesebb mint három diplomát és egy doktorátust szerzett.
A rendkívül tartalmas, de ugyanakkor nagyon hagyományelvű képzés után Árpád ráeszmélt, hogy legbelül ő még mindig az a kisgyerek, aki valaha volt: továbbra is csak arra vágyott, hogy feloldódjon az éneklésben, lehetőleg minél több emberrel közösen.
Ehhez azonban rengeteg konvenciót kellett felrúgnia: sztereotípiák egész sorát bontotta le azzal kapcsolatban, hogy az éneklés „ciki” és fordította át „menővé”.
Ennek szellemében hozta létre a Csíkszerdát, az ország legnagyobb közösségi kórusát. Rendszeresen tart workshopokat karvezetőknek és zenetanároknak világszerte (Mexikó, Kína, Ausztrália, Dél-Korea).
Arra inspirálja őket, hogy őrizzék magukban a tüzet, és csiholják másokban is az egykor mindnyájunkban meglevő ösztönszerű zeneiség, az éneklés szikráját.
GONDOLATOK – KÉRDÉSEK
Íme egy példa egy pozitív gondolkodású emberre!
Te mi az, amiért tudsz lelkesedni? Van-e az életedben ilyen terület? Ha esetleg nem, vajon mi lehet az oka?
Akinek van hite, az hatással tud lenni másokra. Van-e olyan területe az életednek, ahol a meggyőződésed pozitív hatással van a környezetedben lévőkre?
Mit tanultál ebből az előadásból? Mire inspirál téged?
Fantasztikus előadó! Szerettem volna én is ott a nézőtéren ülni. Elképesztő hogy elvarázsolta az embereket….
Pasztorációs munkámat végzem ilyen elfogultan. A rászorultság fogalma még a karitász csoportunkon belül is megosztottá tesz bennünket. Meggyőződésem, hogy ezt a munkát csak úgy lehet végezni, ha félre tesszük a körülményeket, az előzményeket, a miért-eket. Csak a most van, és most kell segíteni.