Döntenem kellett. A jövővel foglalkozzak és kezdjek el tervezni? Vagy a jelenre fókuszáljak és azt tegyem, amit csak most tehetek? A jelen mellett döntöttem.
Ezért miután elvittem reggel a gyermekeimet az iskolába, felmentem a Hármashatár-hegyre sétálni egy nagyot a frissen leesett hóban. Ki tudja, hogy mikor lesz legközelebb erre lehetőség? Így ma élveztem a pillanatot, az élményeket. A jövőre ráérek holnap is fókuszálni.
Egyszerre ugyanis mindent nem lehet. Ezt nem értik meg és ebben esnek szét oly sokan.
Néhány képet is csináltam a jelenben, hogy majd később visszatekintsek a múltra és erőt merítsek belőle a jövőhöz.
Mert rengeteg hozzám forduló példájából tudom, hogy aki a jelent nem képes megélni, nem képes benne örömöt találni, és csak a jövőre fókuszál, az hiába vár elégedettséget, sikereket, csak egy vég nélküli hajsza lesz az élete.
Nem véletlenül tanulnak meg nálam az emberek a jelenben élni és a múltat, az elérteket megbecsülve a pillanatokat élvezni a sokszor értelmetlen, elérhetetlen, önmagában örömet nem adó jövőbeli célok hajszolása helyett.
Persze ennek megtanulása és szokássá válása nem egy pillanat műve. De akik ezt megtanulják, ettől lesznek többek között elégedettebbek önmagukkal és az életükkel.
És ez nem zárja ki azt, hogy a jövőjükkel is foglalkozzanak…
Szöveg, fotó: Dara Péter
Ha tetszett, ajánld másnak is a cikket!