Panka cserediák-társa, Martina egyik testvérének volt a születésnapja és ebből az alkalomból elutaztak a fővárosba, Santiagoba. Megnézték a város számos nevezetességét. Akkor nézzük, mit is látott Panka.
– Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a programon – vallotta Panka.
Santiagoban van Dél-Amerika legmagasabb épülete – a 300 méter magas a Gran Torre Santiago -, melynek az aljában egy hatalmas bevásárlóközpont található. Drága belépőjegyért szép kilátásban gyönyörködhetünk.
Két részre osztható a város: modern negyedre és óvárosra.
Az utóbbiról nem mondhatom el, hogy lennének kiemelkedő épületei. Talán az egyik jelentősebb a La Moneda palota, ami a kormány székhelye, az elnök palotája.


Van néhány múzeuma is. Ezek közül az Emlékezés és az Emberi Jogok Múzeumát látogattuk meg, amely Pinochet-diktatúra több tízezer bebörtönzött, megkínzott és meggyilkolt áldozatának emlékére nyílt meg pár éve. Például az 1973. szeptember 11-i bombázásokat szinte óráról-órára mutatja be képeken, dokumentumokkal. Ugyanis Salvador Allende szocialista elnök a hadsereg főparancsnokává nevezte ki Auguste Pinochetet 1973 nyarán.
1973 szeptemberében a lázadók megtámadták az elnöki palotát, Allende elnök meghalt és Pinochet, mint a hadsereg feje megszerezte a politikai hatalma és bevezette a katonai diktatúrát. Ez érdekes és egyben megrázó kiállítás volt számomra.

Szerettem volna megtekinteni Pablo Neruda Nobel-díjas költő La Chascona-i házát. Sajnos már zárva volt, de kívülről is jó volt látni. Neruda Allende elnök baráti körébe tartozott és kormánytisztviselő is volt.
La Chascona Múzeum a Bellavista negyedben található. Ez egy bohém városrész.

A régi épületekre üvegteraszokat építettek. Ezzel furcsa kontrasztot nyújtottak az épületek. Itt rengeteg bár, szuvenírbolt van. Az utcákon zenészek, táncosok. Este jutottunk el ide, így a fények még hangulatosabbá tették az utcákat. Ez a rész tetszett a városból igazán.
Íme egy kis ízelítő a latinos táncból:

Másnap bejártuk a belvárost szervezett idegenvezetéssel. Megnéztük a várat is, mely egy domb előtt áll. Ez mindig az ellenség, például a spanyolok kezén volt. A vár előtt álló kőre jegyezték fel a történetét.
Szerintem csak azért eljönni ide, hogy megnézze valaki Santiagot, nem érdemes. Engem nem ragadott meg a város.
A szülinapos kérésére elmentünk Fantasilandia vidámparkba. Itt van Dél-Amerika legveszélyesebb hullámvasútja, mert egy szakaszán fejjel lefelé megyünk.

Nagyon élveztem. Érdemes kipróbálni.
A vendéglátóim azt mondták viccesen, hogy ne mondjam el a szüleimnek, milyen veszélyes helyre vittek.
Panka kalandjaiból készült sorozatot itt tudod végignézni.