Szeretem a betegeket, szeretek a közelükben lenni
25. éve van a szakmában dr. Szilágyi Csilla szakgyógyszerész. Nagyon sokszor tapasztalta már, hogy bármilyen apró panasz esetén azonnal gyógyszert vesznek be az emberek,...
Meg kell tanulni együtt érezni, lélegezni a gyerekekkel
Amikor visszagondol a gyerekkorára és látja a mostani fiatalokat, azt a technikai környezetet, amely körülveszi őket, akkor szavakkal nagyon nehéz leírnia a változást. Sok...
Programozóból masszőr
Alapvetően azért kezdett masszírozással foglalkozni Jäger Erika, mert ő maga is nagyon szereti, ha masszírozzák. Vallja, hogy komoly egészségügyi problémákat lehet vele megelőzni, illetve...
Az élet meghatározó pillanatai, amelyek segítenek emlékezni
Gyakran másnak látjuk a fotókon az embereket, a tárgyakat, mint a valóságban. Ezt vallja Gyuris Péter fotográfus is, aki azt szokta mondani, hogy a...
Egy nagy játszótérnek tartom a világot
Minden az Indiana Jones-filmsorozattal kezdődött. Gyerekként látta először és rögtön megfogta, hogy a főszereplő professzori pályafutása mellett kincsek után kutat, kalandokban vesz részt. Ekkor...
Úszás közben úgy érzem, nem vagyok beteg
33 éves volt, éppen a krisztusi korban. Már akkor sokan mondták, hogy a betegsége sajnos nem korfüggő.
Hullámzott az állapota, hol jobban, hol rosszabbul érezte...
A vadászat 99%-a erdősusogás
Gyermekkora óta érdekelte Csikota Tamást a vadászat, azonban sokáig csak gondolatban foglalkozott vele. Teltek, múltak az évek. Megházasodott, gyermekei születtek, autószerelő műhelyt nyitott. Megismerkedett...