vasárnap, február 9, 2025
Kezdőlap Vállalkozói életutak

Vállalkozói életutak

A legjobb akar lenni, így elsősorban saját magával versenyzik

Hamar kiderült Ződi Ákosról, hogy nem való neki az alkalmazotti státusz, mert az a típus, aki nem tudja abbahagyni a munkát 16 órakor. Gyorsan...

Ott vagyok, amikor az emberek életre szóló döntéseket hoznak

6-8 évesen került először kapcsolatba az ékszerszakmával Feil Róbert, hiszen édesapja akkoriban karikagyűrű gyártásával foglalkozott. Középiskolás korában már érdemben is besegített ebbe a különleges...

Olyan „kényeztetést” kapnak a vevőink, mintha szállodában lennének

Szinte minden vállalkozó azt mondja magáról, hogy vevőorientált. Az első helyen az ügyfél áll. A valóság aztán néha mást mutat. Bóné Péter egészen sajátos,...

A legfőbb érték: maga az ember – a Szegedért Emlékérmes Bánffi István szerint

A legfrissebb elismerését, a Szegedért Emlékérmet a napokban vehette át Bánffi István a Bánffi és Bánffi Kft. ügyvezetője Botka László polgármestertől. Gépjármű-technikai tagozatot végzett az...

Mert egy kicsit „őrült” lenni

Ma már olyan fogyasztói társadalomban élünk, akkora a rohanás, hogy egy tábla csokoládénak, egy üveg bornak és az ezek által kapott figyelmességnek, törődésnek sokkal...

A Szeged-mániás Árpád a kihívások embere

Bittó Árpád olyan beállítottságú embernek tartja magát, aki szereteti a kihívásokat. Amikor azt mondják, hogy ezt nem lehet megcsinálni, no akkor jön ő. Nem...

Egy lokálpatrióta nő egy férfias szakmában

Az elektronikai berendezések, mérőeszközök, különböző inverterek hozzák lázba Kaszás Anikót, akinek a cége, a Solvelectric Technologies Kft. ilyen termékeket gyárt már 28 éve. A szülei...

A faműves, akinek az életében semmi sem történt véletlenül

Fontosnak érzi Körmöczi László Árpád, hogy a megrendelőivel mindig személyesen beszéljen. Látva, megismerve az ügyfél személyiségét, igyekszik azt megjeleníteni a munkájában, testre szabni a...

Zsolt üzeni: ne félj! Időben váltsd valóra az álmaidat!

Három éves kora óta az élete a dobolás Volent Zsoltnak. Öregbíti Szeged hírnevét, hiszen országos hírű dobos workshopokat, továbbképzéseket szervez, sőt maga is dobol...

Ha bevállalom a hibáimat, növelem a hitelességemet

Csöndes, talán egy kicsit zárkózott embernek ismertem meg Lipták Mihályt, a Litofilm Kft. alapító-tulajdonosát, aki 2018-ban ünnepelte a cég jelenlegi formájának 20 éves fennállását....